2026. máj. 10.

Reland után: Letépett levél


Ha elcsigázva az Indus fia,
Megúnta vinni életterheit;
Nehéz keservét némán szenvedi,
S panaszt nem ejtve sorsán könnyezik.

Lelkét sötétes ösztön szállja meg,
Mely őt a hegyre készti menni fel…
Magasra fel, hol hangulat-rokon
Zajt hall; s ez összefoly szivverésivel.

Szent buzgalommal hallgatózik ott…
Álmélkodásban nyugszik kínja meg -
S elfogja őt egy csoda-bámulat,
Látván a teljes s ép természetet.

Mert fenn a hegynek sziklás ormain,
A hol korlátlan szabad lég tenyész:
Minden növénynek szirmát nedv üli,
S kövér moh lep be minden sziklarészt.

Fölötte terhes felhők függenek,
- Nehéz keserve példányképei…
S elámolyog ha távol egyike
Vizét patakként kezdi önteni.

Ösvényt kutatva loccsan néha meg
Mentében, hogy ha gátba ütközik;
S e loccsanásnak halk viszhangjai
Andalgón hatnak szive mélyeig.

Igy éli át ott hoszu éveit,
Örömtelen magánya álmiban 
S a testtagoknak sanyargása közt
Minden, mi kéjt ad, semmisítve van.

A élveket mind messze küldi el,
Miként ha egy nagy bünbocsánatot
Akarna nyerni önmagától, és
Elhúnyni lassan, mint egy sorvadott.

Nyugodtan várja míg az óra üt
A melyben élte megszakad s lemén…
S miként egy oszlop önsírján ha áll -
Áll ő  nyugvó enyészet felén.

Igy állok én, bölcselkedő Reland,
Ki multamat sötét falak között
Töltém a tudvágy rabbilincsein,
A mit reám szent szenvedély kötött.

E szenvedély volt gazdaságom is,
Ez terme nékem szépet és nagyot!…
S hová tevém?… mind, mind odadtam; és
Lelkemre ez oly megnyugvón hatott. -

S mit nyertem érte?… megaláztatást -
Hazugság! – mondák – s beteg dőreség:
Föllengő lelkem eszményképeit
Megpiszkolák, és összetördelék.

El, el tehát el messze, ott, hol a
Világ zajától óva lesz e fül;
S a hallgatagság puszta színterén
Az eszme, ábránd kedv szerint röpül.

… Mélázva töltöm el ott napjaim
Nem ismert eszmék… soha nem beszélt,
S el nem tanult uj ismerettanon
Végzem be éltem legvégső neszét.

S lelkem miként egy bús Philokteles
Öröksebével addig bujdogál;
Mig megragadja őt szép csendesen
Ölő kezével a hideg halál!

        Benedek Aladár


Forrás: Pesti Hölgy-Divatlap.1864. május 1. 9. szám

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése