Csepeli Sándor (1827?-1893): A tengeren…

A tengeren, a habok közepén,
Van a legszebb, legboldogabb sziget.
Mi kéjt s gyönyört igérhet a remény,
A szivnek így szól itt egy hang: tied!
A tenger zúg, hab habra tornyosul:
A szigetre nem csaphat át hozzánk.
Az ég ragyog a viz tükre alul,
Szép a sziget, int egy tündérország.

A képzelet száll csak velünk ide,
S ez egy király irigyelt birtoka.
De kinek van lánggal égő szive:
Szebb sziget van itt, hol király maga.
Tengerárja van a szerelemnek.
S itt egy tündér sziget emelkedik,
Nem látni mást körülte, mint eget,
S neveti az élet szélveszeit.

Kalóz, kalmár s veszekedő világ
Hiában jár erre hajóival.
A habok, mint pehelyt, besodorják.
Kis csolnak kell ide, s mennybeli dal,
A hullámok eljátszanak vele,
E szigetig tündérek ringatják.
S a boldogot, ki itt kiköthette,
Egy királynő üdvözli, mint királyt.

A királyság e föld netovábbja!
Királyokká vagyunk teremtve mind,
E földnél hűbb, szebb tündérországba,
Hol betelnek legszebb reményeink.
Más ragyogványt, ám irigyeljen már:
Én csak azt a boldogot irigylem;
Kit k i r á l l y á  tesz egy szivdobbanás
Kit el nem hagy soha a szerelem!...

Forrás: Pesti Hölgy-Divatlap.1864. április 1. 7. szám