Fiamhoz – Lord Byrontól -

 
E kék szemek, aranyló fürtök,
Miket bámulni meg nem szünök,
Ez édesen mosolygó ajakak, -
Anyádéihoz hasonlítanak.
Boldogságunkra jól emlékezem:
Szivem tied, én édes gyermekem!

Atyád nevét gagyogja nyelved,
Nevem, neved más, édes gyermek,
Ne fájj szorongó szívem oly nagyon,
Szégyenpir éget, ne égj úgy arcom!
Lát ő az égből s megbocsát nekem:
Szivem tied, én édes gyermekem!

Anyád sírján virágok kelnek,
Keblén függsz te az idegennek,
A kárörömnek arca vigyorog:
Atyád nevét viselni nem fogod!
Fiam ne fogjon e gúny sziveden:
Szivem tied, én édes gyermekem!

Nevessetek, kacagjatok, ha
Nem tudtatok szeretni soha,
Gyermekemet én meg nem tagadom
Nagy boldogságom, kisded angyalom
Jer ide, légy itt az én szivemen:
Szivem tied, én édes gyermekem!

Tebenned én virítok ujra,
Előbb mintsem halál borúlna
Szememre, mellyel annyit nézlek én,
Életemet tenéked szentelém, -
Törvényesítlek majd, ha tehetem:
Szivem tied, én édes gyermekem!

Ifjú valék hát én is ledér
De arcom arcot még sem cserél,
Atyaságomat meg nem tagadom
Atya lesz ő is talán? Majd… vajon?
Boldogságomban egyre zenghetem,
Szivem tied, én édes gyermekem!
            Halász Dezső

Forrás: Pesti Hölgy-Divatlap.1864. Február 15. 4. szám