Hazai Gyula (19. sz.): Az éji harangszó

 
Néma már karácsony éje,
Éjfél után egy az óra,
Lenyugodtak az emberek,
Hallgatnak az álom szóra.

Nyugszik minden, csak egy lányka
Van még ébren, sok a gondja;
Mily sors várja őt jövőben -
Ezen éj talán megmondja.

Föld alul ha zene szólna
Beteljesül szive vágya,
Ha bús harang-kongás zúgna
Sír lesz menyasszonyi ágya.

Vig zene vagy bús harangszó
E kettő a jövő képe.
Lassan suhan ki a lányka
Fagyos havon visz a lépte.

Teste remeg, de nem érzi,
Szeme mint két csillag látszik
Jégvirágként sápad arca,
Éj hajával szellő játszik.

Nyomot nem hágy havon lába
Mint egy tündér száll felette,
Lassan ér a sikátorba -
S földre hajlik szép termete.

Remeg, reszket, de csak hallgat,
Mintha a föld mélye szólna,
Fel-fel riad meg lehajlik,
Mintha rosszul hallott volna.

Jól hallotta, jól hallotta -
A harangot zúgni mélyen,
Most is zúg már viradóra,
Rémesebben mint múlt éjen.

Zúg a harang, de zúgása
Nem hat az alvó lánykára,
Kél a nap bús szomorúan,
S égi fényt hint tejarcára.

Nyugszik, mint egy kedves angyal
Melyre mély szép álom szállott
Szemében a tűz – kiégett
Keblében a sziv – megállott.

Forrás: Pesti Hölgy-Divatlap.1864. Február 15. 4. szám