Halász Dezső (1835-1910): Május elsőjén

 
Teremté Isten a világot
A semiből hívá elő
Hajnal pirúlt az ég ívére,
Megindúlt az ember-sziv vére
S ünnepet ült az őserő
Legelső május reggelén.

Az édenkertnek közepében
Bámulva állt az első lény,
Virág nyilott a pálmafákon,
Harmat rezgett minden virágon
Fölkelt a nap az ég ölén
S leborúlt az első ember.

Hálás fohászok keltek ajkán,
Istenhez szólt könyes szemmel,
Mondá, hogy a gyönyört nem birja,
Nincsen a kit keblére hívna,
Nincs értte vágyódó kebel, -
S megérté a mindentudó.

Álom borúlt Ádám szemére, -
Lejött hozzá az alkotó, -
Keblének egyik csontját vette
Belőle nőt, - asszonyt teremte,
Keblében sziv, érző, vonzó,
S meglett az első szerelem.

Fölébredett az első ember
Még szebb lőn a világ neki,
Keblén a nőnek szive dobbant,
S bátran nézett elé a sorsnak
Midőn édesét elveszti…
Mert megmaradt a szerelem! 

Forrás: Pesti Hölgy-Divatlap.1864. július 1. 13. szám