Nyugton, s tisztán húllnak sugáraid,
Reám alkonyvilág szelíd vezére,
A Fülmilét költöd lágy énekére;
S a csend kéjelg, halván mélosszait.
Eggykor világítád nyílt tájait
Koromnak, s tüzed bájt gyönyört igére,
Intetve a remény zöld enyhelyére,
Zengém diszed, s szerettem bájait.
Sötét, borúlt, zajlong reményfokom,
Hervadt virággal fűzve homlokom,
Távol ragadt sorsom vad zaj szele,
Eltűnt! a kit köny, hang hűn kérlele
Karjaim utána ah! utána tárom
De érezem csak földi szép határom.
Forrás: Aspasia 1. kötet – Szerkeszteté Kovacsóczy Mihály –
Pesten kiadá Füskúti Landerer Lajos 1824.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése