Igy van mindennel. Ahol a csalás
Kellő érvényre még nem juthatott,
Ott a tudatlan kontárságnak árát
Adjuk meg drágán, mint példák mutatják.
Ujdon csizmaid bütyköket nevelnek,
Melyeknek kinj sirodig gyötör;
S mikor kényelmesen kezd már lenni, akkor
Javában ujról gondoskodhatol.
Vagy itt van, ime, a legfinomabb,
Leges legolcsóbb és divatszerübb
Ruházatoknak legfőbb üzlete,
Hol húsz, huszonkét egyforintosért,
Sőt olcsóbban is - mint megalkuszunk -,
Tetőtől talpig uj embert vehet
Magára herczeg, gróf, iparlovag,
Jó, rosz tanuló és mester legény, -
Azaz, bocsánat! – iparos segéd.
A vásár megvan. Haj, de oh czudar sors!
Alighogy végig jár az én uracskám
A váczi utczán, korzón: hirtelen
Egy kis felhőből permetezni kezd
Az istenáldás; rá megjő a nap
Heves sugárral: - és az uj ruha
Kezd szint cserélni rútul, hütlenül,
Mint liberális parlamenti párt!
S ki csak most fénylett, mint viasz-baba
Egyszerre ócska és kopott, miként
Bukott árendás, s gazdátlan szinész.
Mily más világ volt akkoron, midőn
Egy pléhtáblára festették az ollót,
Mint a szabóság szótalan jelét,
Melynek gazdája nem kontár üzér,
Hanem mester volt, akinek kezéből
Került köpenyben egy-egy élten át
Legénykedhettél télen, nyáron; és
Esőtől, fagytól tested óva volt;
És még jó karban hagyhattad fiadra,
Kinek belőle új köpeny, kabát,
Nadrág, mellény – és végre sapka lett!
Hová tünél el oh dicső világ!
Midőn becsület volt a lét java,
S becsületszó a legszivósb kötél,
Mely összetartott nemzetet, családot!
Ma már becsületszóra nem vehetsz
S nem adhatsz egy kis pénznyi holmit is.
Adós levél és váltó jött helyébe:
S kezes nélkül az sem forgatható!
Épittetsz házat, mely száz ezreket,
Vagy milliókat elnyel, és mire
Tető alá kell végre jutnia,
Egészben vagy részben összedől,
Temetve egykét munkást is magával!
Kontár müvészet, de se baj! – modern!
Ha pár év mulva kezd csak roskadozni,
Mikor lejárt a jótállás kora,
Akkor keresztet vethetsz már reá!
Még csak kérdőre sem vonhatd a mestert!
Láttam majd milljós nagyszerü müvet, -
Ha vágyol látni, megmutathatom, -
Nincs egy ajtó, - pompás tölgyfa-ajtók, -
Melyen ki és be nem láthat szemed.
Vagy tán nyilást kap ajtód, ablakod?
Vagy megrepednek drága butorid?
Örökké, - mondják, - csak nem tarthatott.
Csináltass újat és divatszerűt!
Nem urhoz illő, hogy két három évnél
Tovább viselj egy-egy butorzatot;
Mert hisz megszólnak, hogy nem érted a
Bon tónt; nem érted, mi modern, divat.
Így aztán győzze, aki győzheti,
És győzze addig, amig győzheti:
S ha már nem győzi: huzza meg magát:
És mondjon csődöt, s adja be a kulcsot!...
Kivánod látni a tisztes ipar
Egyéb munkásit? Nézz körül, ha tetszik!
Mentől több kontár és mentől kevesb
Mesterrel lészen ott találkozásod.
Pedig sem éje nincs, sem nappala;
Sőt a vasárnap sem szent már előtte:
Évek hosszanta nem lát templomot,
Kivéve Bachus és Gambrinusét;
Áldástalan nap! áldatlan siker!
Itt a sütő, ez a mindennapi
Kenyérnek egykor boldog mestere,
Ki versenytársak nélkül a vízi
Malomnak drágább és nem oly hires
Lisztjéből mint a hó, olyan fehér
Czipót és zsemlét és tejes, vajas
Szarvast, s Mindszentre szent fonott kalácsot
S pereczet árult, sósat, sótalant,
S illő nagyságut; nem minőt manap
Csak fegyverzett szem láthat némileg
A sörházaknak czifra asztalán,
Mely semmivel sem több, mint közbeszédben
Szokták nevezni… egy paraszt falat.
S az is keletlen, égett és sötét,
Mint nap sütötte kis czigány gyerek.
Sőt, amit készen visznek műhelyébe
Művészi kézzel áldott jó szakácsnők:
Kalácsot, rétest, hófehér kenyért,
Meg azt is tönkre hagyja menni a
Sütésre gondot nem viselt pimasz,
Akit legénynek mondtak hajdanán;
Mivel legényül helyt állott magáért.
Ma már segéd, mert asszonyát, urát
Segíti tönkre s kuldus botra jutni.
Igy hozzák aztán vagy sületlenül,
Vagy szénné válva a rétest, kalácsot,
Vagy kővé válva a pompás kenyért,
Hogy csak baltával árthatunk neki.
Pedig ma már a verseny szörnyű nagy!
E ’létért küzdő’ emberségtelen
Korban. – Míg egykor két, három sütő
Egész városrész, sőt nagy városok
Szükségletének meg tudott felelni:
Ma egymás hátán üt sátort s irigy
Szemekkel nézi a szomszéd vevőjét;
S nemhogy versennyel jobb és finomabb
És olcsóbb czikkel győzné azt, hanem
Perczenttel csalja a vevőt magához;
Amely percentet a bárgyu tömegtől
Lop vissza hitvány és törvénytelen
Adagban osztott készitményeivel.
Igy tiz darabra ád egy ráadást.
De tizszer lopja vissza a tizen.
Oh e percentnek nagy szerep jutott
Korunknak „Nemzetgazdaság”
cimü
Könyvében! Arra dolgozik ma már
Kocsis, szakácsnő és más komornyik
Tőzsér és alkusz, olcsó! közvetitő,
Vas-út-épités engedményese,
Bukott atyáink tiszteltebb köréből!
Ez itt krajczárban, az pedig forintban,
Emez százakban, ezrekben amaz,
Más milliókban huzza a szerény
Percentet semmi munkának fejében,
Csakhogy több kézen menjen át az ügy,
S ragadjon itt is, ott is egy kicsiny.
Avagy ha épen mind elmállik is!
Miként például egy magyar vasutnál
Igy kallódott el vagy húsz millió,
Melyről nem számolt eddig senki sem,
S számolni nem fog, ugy hiszem soha;
Míg vagy háromszáz régi honatyát
Pihenni nem küld a nemzet szava!
Talán kell még több példát mondanom?
Eredj a boltba! Im itt a kocsis,
Egy fél forinton vásárolt szivacsról
Két s fél forintos számlát kér magának,
Mellyel kiszurja gazd’ uram szemét.
Ki ily dologban járatlan, tudatlan
Hasonló módon főzi asszonyát,
- Ha ez tudniillik együgyű liba, -
S urát a többi férfi s nőcseléd.
„Itt a fonton csal a boltos, kofa
Ott a czikk árát rugtatják magasbra.”
Igy egy fél font hus, kávé vagy cukor,
Zsír, vaj, vagy egy font só, vagy kőolaj
Marad markában egynek, másikának,
Miből élnének élelmes bakák,
És árnyékban lett száz meg száz emő
Nem olcsó, mégis hütlen ápolója, -
Angyalcsináló mesterasszonyok?
- Miből kerülne a legfinomabb
És a legdrágább női lábbeli,
Selyem, ruhák, nap-ernyő és kalap,
Gyürű és óra és lánc, - mind aranyból!
Forrás: Buda és vidéke IX. évf. 11. sz. Bp. 1900.
Szent-György-hava (Április) vasárnap
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése