Harangkongása, szép magyar imádság,
Oly áhitatos, zengő, bánatos.
A sétatéren suttogó platánfák,
Ezüst kigyóként köztük a Szamos.
Amott a borgóvölgyi sik mezőn
Piros és kék pontocskák szerteszét
S itt a vén város, ahol könnyezőn
Tovább szövik a bús magyar mesét.
Ott ül nyugodtan, harci paripáján
A bronzkirály, ki bölcs volt és merész,
Ottan a Fadrusz megálmodta bástyán
S emelt fővel távol keletre néz.
Talapzatán a fekete sereg,
Akik a hont ezer veszélyben óvták –
Magasra tartják bátor, hű kezek –
Vad, véres harcok hősi lobogóját.
A Bethlen-bástya, kormos, mohos várrom,
Mögötte az új, büszke egyetem
S mint egy rég eltűnt drága színes álom,
Ott a vén szinház ósdin, kedvesen.
A nagy templomban láthatatlan mély gyász;
Könnyek boritják a feszületet,
Nem messze tőle roskadozó vén ház.
Ahol Hunyadi Mátyás született.
Vén temető fönn a hegyoldalon.
Márványkeresztes, kékvirágos nyárfás –
Magyar nevet hord mind a sirhalom:
Zeyk, Máriaffi, Toldalagi, Gyárfás.
Bánffyakról mesél egy régi ház
S Béldi Aranka szép aranyhajáról –
Vén palotákon sok patinás irás:
- Itt lakott Bem és itt Petőfi Sándor.
Magyar a dal itt, a szivek zenéje,
Halk imák ég felé törő borúja.
Magyar sors, ami fonódik köréje
Bús gigantikus töviskoszorúba.
Ha ékitik a szülőknek a sirját,
Magyar a lélek itt minden virágban…
… És ezt a várost máma „Cluj”-nak hivják
És lenn fekszik Nagy-Romániában.
Forrás: Budai Napló XXII. évf. 869. sz. 1926. december 24.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése