Nemes hölgy! kire sötét századokból
Világítnak a harczi ős-apák,
Kiket szűz múzsa-csók is ihletett;
Figyelsz-e lantom gyönge zöngzetére?
Figyelsz-e most, midőn a húrokon
Tán beteg ábránd sohajtása leng;
Vagy a sajgó szív fojtott bánatában
A halvány kétség itt-ott felsikolt;
Vagy a dicső múlt nagy emlékei
Kopár sziklákra vetnek dicssugárt;
Vagy a sirboltban ébredt tetszhalottnak
Lég- és világért esdő jajja sír.
Mi már kor az, hol koszorúzott ősöd,
A nagy király rokona, dalnoka*
Dicső hadaknak Tirteusza volt. –
Midőn kifáradt a magyar Klió
Csillag-betűkkel e hon szép egére
Följegyzeni Mátyásnak tetteit;
Midőn Budavár volt a Kapitól,
Mely befogadta a ledúlt Bizancz
S a nagy Róma nagyobb őrlelkeit.
Ez utótized tavaszának fénye
Megtört a lélek börtön-ablakán,
S nem mervén a csöndet megsérteni
Hallgatag volt a szabad csalogány,
S félt kinyílni a rózsa-bokor is, mert
A vértanúknak szemfedője lőn.
Oh lant! vetkőzd le a gyászt, - hurjaid
Nem lesznek többé gúzs a rab kezén,
S a dicsőségnek fényes álmai
be nem fúlnak szűk tömlöcz éjjelébe,
S gyermek-boszúval szégyenítve a gyászt
Nem váll a tenta vérré a papíron.
De feledjük a rémes éjszakát,
mely tízszer termett tövid koronát
A mártiroknak véres homlokára, -
Az éjszakát, - melynek láz-álmai
A legyilkoltak halvány árnyival,
Bűnnel s átokkal voltak népesek.
S feledhetünk? - - Oh a mi bánatunk
Sohajtási sötét felleg gyanánt
A kiterjedt égboltot elborítnák,
Hogy évekig sem lenne napvilág!
A kiterjedt égboltot elborítnák,
Hogy évekig sem lenne napvilág!
- És mégis a felhő-nyiláson át
Uj nap sugára ragyog im felénk
S feltámasztja a legyilkolt reményt.
Oh nemes hölgy! szerelmed tárgyai
Szebb létre kelnek; - és nem üdvtelen
A lelkesedés,melyre ébresztőleg
Hatott egykor tanítód
szelleme, -
Midőn szemednek gyermeteg tüzében
A honszerelem veszta-lángja égett.
Ápolni újra boldogság Neked
Dicső nemzeted ős erényeit,
S távol századok viszhangja felel még
E kérdésre: melyik
magyar család az,
Melynek köréből oly sok
észerő
S önzéstelen buzgalom tele ki?!
*) Jánusz Pannoniusz
Forrás: Bulcsú Károly
költeményei 1850-1860. – Kecskemét, 1860.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése