A pirosló nyugati égen
A gyárkémények erdejében
Mit sóvárog borús reményem?
Mily tüz hevül és mily ígéret
Ti bennetek, ti messzi fények
S mért vágyom én is úgy felétek?
E mély pír mindent egybefestve
Honnan jő lelkemet keresve
S von engem furcsa álomlesre?
Honnan hatol, hogy el nem érve
Hull bárányfelhők seregére
S mily fény hullása mily zenére?
Hol ősforrás, e láng kohója,
Hol értelemnek tiszta sója,
Hol nyügeinknek oldozója?
Tünő sugár! – Nézlek s köszöntlek
Míg a lelkembe titkon könnyek
Sejtéssel egybefogva jönnek.
S én állok velük tehetetlen,
De bíborodban és egedben
Reménység biztat mégis engem,
Ki egyetemest sírok halkan
Kitárulón és eltakartan
Minden dalolt és néma dalban…
Forrás: Tiszatáj I. évf.
6-7. szám 1947. aug.-szept.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése