Megáldalak én kedvesem,
Hisz nem látlak már tán sosem,
Azért búcsúzom békés, halk igével,
Hisz mindig csendes, néma voltam,
Mint csillagokkal teletüzdelt éjjel
Bánatfelhőkkel tarkázott egek,
Hogy szerethesselek.
Ajkamon a szó nem lázas,
Panasz jaja nem töri éjszakád,
Pedig azt hittem, őszülő fejünkre
Egy végtelen szép hosszú élet
Fon ritmusokból glóriát.
Megáldalak én kedvesem,
Mint anya, kinek fia harcba indul.
Uram Isten, vezesd kezét,
Ne ossz neki a kinjaimbul,
Asszonyi gránát elkerülje,
Mámorakna másutt robbanjon,
Vigyázz eszére s hogy derűs szíve
Zivataroktól bántatlan maradjon.
Gondolatom viszi a csókomat,
Hogy letapassza a szemed
S magamnak csak annyit kérek az égtől,
Hogy elfelejtselek.
Forrás: Tiszatáj I. évf.
6-7. szám 1947. aug.-szept.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése