Átlátszóbb vagy a patakoknál,
s rejtettebb, mint a hegyek ösvényei,
mélyebb a mohosfalú kutaknál,
tágabb, mint a madarak ragyogása.
Telt hullámok hajolnak bennem,
a föld vérpiros virágokkal égő,
megbontottam magam, mint a fellegek,
falaimat a mély vizekben tört fénnyé ringatom.
Egyszerűen és érthetetlenül
megoldódnak az utaink.
Virágot szedsz, s a fák hegyén
megduzzadnak a zöld rügyek.
Értünk élnek az erdőkben az őzek,
a barnahátú gombák és a füvek is.
A kék folyók felé megyünk,
fenyvesek ízét érzem a szádon.
A kék folyóknak túlsó partja nincs,
a kék folyóknál átlátszó lesz a zengés
s utainkat a szilárd
fény szikrázó oszlopai őrzik.
Forrás: Tiszatáj I. évf.
6-7. szám 1947. aug.-szept.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése