Vettem eleget; nem panaszlok:
S többet nem adtam én se tán;
De szivemet, azt ugy viszem el,
Ugy viszem el, a mint hozám.
Mert női sziv annak mélyére
Még soha, soha nem hatott,
Bár az, akár a templom, mindig
És mindenkinek nyitva volt.
De mit a mélység nő-sziveknek!
Meredeken szédülnek ők;
Nem is tudom: mit vártam tőlök?
S mit is akartam még velök?
A mit adhattak: megadák; vagy
Többet tán nem érdemelék?
S tökélyök tán átok lett vona?...
Az istenek jól rendelték!
Bűnös gyarlóság lényed, oh, nő,
S bájos hazugság, szép, remek!
S bár fájva százszor ébredék föl,
Fáj, hogy többé nem ébredek.
Forrás: Buda és vidéke IX. évf. 3. sz. Bp. 1900.
Boldogasszony-hava (január) vasárnap
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése