Szerelmünk őszén

Nőm, ülj mellém, kéz a kézben,

Hogy láthassam arcodat;

Erőnk gyöngült; nem mint régen,

De szerelmünk nem lohadt:

Fényes lángja most is ég,

Nyájasan, mint egykor, rég!...

Sok éve, hogy együtt élünk,

S szívünk egén folt nincsen;

Búban gondban volt már részünk:

Megsegít a jó Isten!

Hisz ha bánat lesújta,

Vigaszt, erőt Ő nyújta!

Mért könnyezel nőm, édesem,

Az elválás fáj neked?

Mikor egyik majd csöndesen

A nyílt ajtón ellebeg;

S egyedül a kis házban

Sír a másik mély gyászban…

Tavasz és nyár elrepültek:

Fújdogál az ősz szele;

Arcunkra ím ráncok ültek,

Mint a komoly ősz jele!

S lassan közelg már a tél,

Édes szívem, oh ne félj!

Gondolj Isten nagyságára

És szerető szívére,

Eddig is ránk ő vigyáza;

S bár elválunk majd végre:

Őrködve fenn, s várva lenn

Higyjünk, bízzunk Istenben!...

Angolból fordította Gyulay Tibor

Nők világa 5. kötet 1. sz. 1906.