Enyém a dal, tiéd az élet:
Az annyi élvet ígérő gyönyör
S míg te örömmel szívod mézét,
Engem lassan emésztő láz gyötör.
Enyém a vágy, te a valónak
Rózsás világát élvezed
S mi nékem fájó kínt okoz csak,
Virágözönt hoz az neked.
Enyém a múlt, te a jövőben
Látsz rózsaszínű álmokat
S míg lázasan várod te jöttét,
Az én szívemből lassú könny fakad…
De ha e könnyek dalra válva
Körülcsapongják arcomat:
Nincs lény, kivel cserélni vágynám
Reményt, vágyat, ábrándokat.
Forrás: A Jövendő – 1. évf. 4. sz. Hódmezővásárhely, 1910.
márc. 15.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése