Meleg bőröd most a csönd simogatja;
a csönd simul hozzád takaród alatt,
s vágyadat csitítva csókolja hajad,
ha mozdul benned a véred viharja.
Född be fehérrel azt a mártír-képet:
az én papír-arcom, mely őrzi az ágyad.
S várd a piros lángot, mely teérted támad.
- Mert nem sokáig fekszik a csönd véled.
Most indul, Évám, a te örök-párod,
letépni válladról a nyugalom-jármot:
jövök én, szerelmed koszorúsa.
Sötét hajad most a csönd koszorúzza,
de kapudon már a futárom zörget:
jön a tűz, jön a harc, megölni a csöndet.
Forrás: A Jövendő – 1. évf. 1. sz. Hódmezővásárhely, 1910.
febr. 1.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése