(Gyönyörű Kidron
lótuszos völgyét
megülte korán a piruló
alkony.
Gyönyörű Kidron lótuszos
völgyén
sírt, sírt ezer asszony)
Kegyetlen Adonáj, ha elvetted őtet,
mi is elébed őutána vágyunk.
Salamon megholt, a mi urunk elment, -
nem érez többé szerelmet az ágyunk.
Ó, jaj, de ránk dőlt e nagy keserűség.
Szerelmes szája tüze kihűlt immár.
Kit koszorúzzunk puha karjainkkal,
ki énekel már a mi lábainknál?
Fehérvirágos gyönyörű Kidron,
elszállt belőled a lélek, az ének,
szent dobogását nem érezed immár
az ő szerelmes királyi-szívének.
Özvegy-ölünkbe
hulljatok, virágok;
boríts be miket
kora-alkony álma.
Ne várd a holtat,
állj meg, csitult el
asszonyi vérünk
forró zuhogása.
Nem táncolnak már
mahanájimi táncot
szent hegyek ormán
ha pirul az alkony.
Nincs Judeában,
nincsen özvegy-árva,
csak mi vagyunk,
jaj, csak mi, ezer asszony.
(Visszasirámlott a szerelem völgye
és Judeára fekete gyász hullott,
fekete éjszaka, ezer szeretője.)
Forrás: A Jövendő – 1. évf. 2. sz. Hódmezővásárhely, 1910.
febr. 15.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése