A pokolban éjszaka víg zene szól,
Kötésig pőrén járnak a lányok.
Minden éjszaka ég a pokol,
Vörös tüzénél fakó cigányok
Nyúzzák a húrt a vonó alatt.
Vérkönnyeket sírnak a falak,
Rájuk tapad a gyilkos pára
És issza belőlük a lelket:
- No még egy csókot, utoljára.
A muzsika hirtelen zengésbe csap,
Tizenkét ékes, cicomás dáma
Perdül ki: - fején tollas kalap,
Térdet alig ver fátyol ruhája.
Eszeveszett, vad kánkánba fog,
Hajladozik, a csontja ropog:
… Oh, jaj, még nincs vacsora mára!
S étlen, csókvágyást hazudozva,
Sandít tánc közben a prédára.
A páholyok veretes karja felett
Az éj megrokkant gárdája nézi
A haláltáncot s elibe lejt
Egy leány a múltból; Margit, vagy Rézi.
Ez Rezsin ma, az Mimi. Szegény!
Oh, de unalmas, ócska regény.
Valami újra, frissre vágynak…
Borok tüzével abrakolják
Lomha paripáját a vágynak.
A pokolban ekkor már Mámor az úr,
Püspöksüvege, bársonypalástja
fénybe borítja a levegőt,
Hogy a nyomort itt senki se lássa.
Meztelen vállak, nóta, virág…
Ez a gyöngyélet! Ez a világ!
Kárpitolt fülkék rőt homálya
Gyönyörre hív s az üdvök üdvét
Osztja az utcák céda lánya.
És egyszerre kevéssel hajnal után,
Hogy a cécó már javába zajlik,
Vadít a pezsgő, csókol a lány;
Egy tompa durranás morajlik
A termen át s nyomban megette
Jön a „Miért?”, a „Hogy tehette?”
Faggatják: „Mi oka volt?” – Semmi!
Ezek a rongyok… Ez a festék…
Szeretnék újra hazamenni!...
A pokolban ijedten oszlik a fény.
Az ablakon át benéz a reggel.
Odafut néhány pincérlegény
Törlőronggyal, vizes üveggel.
A kihűlő kebel tövében
Nyílnak, nőnek a rózsák szépen.
S a pokol sok kárhozó lánya,
Enyelgéstől zsibbadt kezével
Sorban keresztet vet magára.
Forrás: A Jövendő – 1. évf. 4. sz. Hódmezővásárhely, 1910.
márc. 15.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése