Szeretném, ha szeretnének

- Ady Endre legújabb versei. A „Nyugat” kiadása

Az Illés szekerén, Vér és arany, Új versek után ez a negyedik kötet verseskönyve Ady Endrének. Ugyanazok a hangulat-gazdag, költői formába írott, színekben pompázó, csengő, lüktető ritmusok ezek, mint Ady Endre előbbi versei, legfeljebb a külső látóköre, érzésvilága, gondolatgazdagsága szélesebb és intenzívebb. A „Szeretném, ha szeretnének” verseskötet a legértékesebb, leghatalmasabb Ady-versek gyűjteménye. Aki meg akarja ismerni ezt az Istenadta, eredeti költőt, az e kötet ragyogó poémáiból is teljesen megismeri. Lobogó, daliás, hetyke, leventés kuruc-dalok, forró szerelmi-dalok, bölcselkedő költemények, vallásos dythyrambok, az Élet ezer és ezer színes hangulata cseng-bong a mesterien szőtt rímek között, magával ragadó, szenvedelmes erővel, fiatal, forró pátosszal. A fájdalom borongó hangján mondja a kuruc: „Tíz jó évig a halálban, / Egy rossz karddal száz csatában, / Soha-soha hites vágyban, / Soha-soha vetett ágyban. / – Kergettem a labanc hordát, / Sirattam a szivem sorsát, / Mégsem fordult felém orcád, / Rossz csillagú Magyarország! / – Elbocsát az anyánk csókja, / Minden rózsánk, véres rózsa, / Bénán esünk koporsóba, / De így éltünk – vitézmódra!”

A nagy bohém, a gőgös mámor-fejedelem s a mélyen látó cinikus filozof együtt szólal meg a Budapest éjszakája szóló című versében. „Budapest éji nagy álmát hozom, / Be vig város vagy én bus városom, / Zsibbadtan tapint fáradt két kezem, / Cigánnyal, borral, nővel érkezem. / – Én hozom az álmot, Léthe vizet. / És Budapest ujjongva, dalolva fizet, / Bizáncban is nőtt feledés moha, / De igy feledni nem tudtak soha. / – Itt mintha a víg halál lengene, / Színház, kávéház, cigány, bor, zene, / Csók, ájulás, láz és mai siker, / Mit bánjuk ma, a holnap mit mivel!”

Lobogó vére, forró életszeretete, féktelen temperamentuma sír, követel, tépelődik és átkozódik az Aki helyemre áll című gyönyörű versében: Lehet-e, lehet-e  / Hogy jön még ájult tűz-nyár, / Bugó-csillagos éjek / S hogy én – / Én már ne éljek? / És majd szűrik a bort, / Pompás, aranyos őszben / S ittasan, tarka lombok / Hulltán én nem borongok. / S meleg asszony-szalon / Integet ki a télbe, / Lágy pamlag, égő illat / S ide nem engem hivnak! – / Átkozott legyen az, / Aki helyembe áll majd, / Inyére méreg hulljon, / Két szeme megvakuljon. / Álljon el a szive, / Süketen tétovázzon, / S ha tud majd asszonyt lelni, / Ne tudja megölelni!”

A korát megértő, a jövőbe látó, finom poéta lélek szatírája korbácsolja a társadalmat a „Proletár fiú verse” című költeményében.

„Az én apám reggeltől estig, / Izzadtan lót-fut, robotol, / Az én apámnál nincs jobb ember, / Nincs, nincs sehol. / Az én apám kopott kabátú, / De nekem új ruhát veszen / S beszél nekem egy szép jövőről, / Szerelmesen. / Az én apám bús, szegény ember, / De ha nem nézné a fiát, / Megállítná ezt a nagy földi Komédiát. / Az én apám ha egyet szólna, / Hajh megremegnének sokan, / Vígan annyian nem élnének, / És boldogan. / Az én apám dolgozik és küzd, / Nála erősebb nincs talán, / Hatalmasabb a királynál is, / Az én apám!”

Vallásos verseiben mély gondolataival, a mulandóság szomorúságától áthatott érzéseivel s melankolikus sejtelmességével lep meg, bölcselmi költeményei pedig a nagy látókörű, sokat szenvedett, sokat csalódott idegember frappáns lelki megnyilatkozásai. Az Anti Krisztus útja című versében így énekel például: „Bűneim, mint pokol pálmái, / Égverő bujasággal nőnek / S mégis mint bölcsős kisdedet, / Mosolyogva engedem át, / Egész valómat az Időnek. / Az Időben, új emberekben, / Több lesz a megérző nemesség, / Bűnös testem nyelje a föld, / Bűnös, nagy példám a Jövő / S az Időben megszenteltessék! / Kedves út, fölséges mégis, / Ez már az Anti Krisztus útja, / Aki elvásik feketén, / Muszájul, szörnyen, másokért, / Hogy a Jövőt, fehérnek tudja.”

Ady Endrét azonban így, rövid idézetekből senki sem fogja sem élvezni, sem megérteni. Ady Endrével foglalkozni kell, a lelkébe kell nézni, a gondolat világába kell helyezkedni a verseinek olvasásával s aki odaadja az ő szárnyaló, merész, új, gondolatokat nemző Múzsájának a lelkét, aki foglalkozik igaz ambícióval az ő felettébb komplikált intellektusának a kihámozásával, az Ady Endrébe megtalálta az új Magyarország legegyénibb, legérdekesebb, legmegragadóbb poétáját, megtalálja azt a nagy, elszánt, várva várt reformátort, akinek a már oly tartalmatlan, annyira konvenciókon nyugvó s annyira elszabolcskásodott magyar líra megváltására végre el kellett jönnie.

(g.j.) 

Forrás: A Jövendő – 1. évf. 2. sz. Hódmezővásárhely, 1910. febr. 15.