Vietórisz József: A feledés felé

Előbb az évszám hoz zavarba,
Aztán a névvel van bajunk:
Emlékezünk még erre, arra,
De biztosak már nem vagyunk.

Ki volt, mi volt? Rágondolunk bár
Bágyadt mosollyal, félszegül:
Szívünk megérzi, ám agyunk már
Találgatásra kényszerül.

Hány régi kedves ismerősünk
Csak részlet inkább, mint egész:
Felcsillan olykor még előttünk,
Aztán megint csak ködbe vész.

Ó hányszor kérdjük mindhiába:
Hogy is volt? És mi vége lett?
Az elmosódó félhomályba
Nem lát be az emlékezet.

Emlékeink úgy cserben hagynak,
Hogy vérzik is,mert mély e seb;
S érzékeink úgy megtagadnak,
Mint hűtlenné vált kedvesek.

A volt s lesz összecsap felettünk,
Közönybe fül az élet is…
Lassacskán mindent elfelejtünk,
És elfelednek minket is.

Forrás: Budapesti Szemle 1943. 265. kötet