Itthagyni mindent mégse fájjon,
Hányom-vetem a számadásom.
Földi vándor mit is csináltam?
Botorkáltam sárban, sugárban.
Földön és égen titkot lestem,
Mindig, mindig Embert kerestem.
Halálraítélt földi sorsát
Szántam nagyon, akár a csordát,
Melyet mészáros szitka hajtott,
Meg sem érezve a kalandot,
Hogy közös sors: mennek előre
Egymást váltó örök időkbe.
Valljuk be mégis: látni szép volt,
Milyen a csillagnyájas égbolt.
Mennyi virága van a nyárnak
S tudni: valahol csókra várnak.
S mennyi titka a tengereknek
S mennyi könnye az embereknek
És mindezek káprázatából
Amit a szív magába tárol
Sóhajtva, sírva, mindig tovább ad,
Neve: Élet, Csoda, Varázslat.
Forrás: Budapesti Szemle 1943. 265. kötet
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése