Kezében puska volt és sápadtan futott előre.
Az ágyúk bőgtek, mint kötött kutyák a vad-lesen.
Ő csak futott. Fehér fogáról csordogált a vérengző
És azt gondolta hirtelen: ma – elesem.
A többiek – kilőtt sötét nyilak – tovább nyilaltak.
Ő ott maradt a réten, senki nem kereste
S mikor az égre felszökött a véres esti csillag,
Már mozdulatlanul feküdt a földön ifjú teste.
S megállt fölötte az Idő. Jaj, soha nem leszállanak
Huszonöt éves. Se negyven. Se ötven.
Mint egy pogány fiatal isten-szobra fekszik
Örökre dermedten, hat lábnyira a földben.
Nem mondja majd egy tiszta lánynak: szép szerelmem!
S az esküvőjén nem búcsúzkodik: szeress, anyám!
Ruháit öccse, nyakkendőit a kocsis örökli
És este majd sokáig nem dalolnak a tanyán.
Húszéves lesz örökre: tündöklő húszéves,
(Ki mégis emberül elvégezte a dolgát!)
Ha rosszat tett is néha tán, mindenki elfelejti
S akik szerették, mindig is szeretni fogják.
Sírja felett kis vaskereszt lesz majd idővel,
Két ága szétáll, mint két megbarnult ököl,
De tűnt szemének csillaga a kis tanya felett
Mint roppant gyémánt – mindig tündököl!
Forrás: Budapesti Szemle 1944. 266. kötet 797. szám)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése