Ha újra születhetnék, megint magyarnak születnék,
Almapirosnak s tragikusnak,
Akinek vágy-darui halk csapással Ázsia felől
Az égő Nyugat felé huznak.
Ha újra születhetnék, megint a kékegű Dunántúl
Tündöklő tájain születnék,
Ahol rubintpiros és mézédes a dombokon a szöllő
És bölcsen józanok az elmék.
Ha újra születhetnék, megint a dönthetetlen Egyház
Lenne brokátruhás anyám,
Boldog lennék malasztjain a bíbor magasában
S a legeldugottabb tanyán.
Ha újra születhetnék, megint szelíd, hűvös pap lennék
Magányos, áldásosztó,
S keményen állnék ott is, hol a dühödt embereknek
Egyedül lennék – vörös posztó.
Ha újra születhetnék, megint költőnek születnék.
Ki az örök Széppel verekszik.
A költő, mint az angyal fönn a villogó egekben:
Soha meg nem öregszik.
Forrás: Budapesti Szemle 1944. 266. kötet 797. szám)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése