Szász Károly: Önarckép

Gyakorta elgondolkozom:
Ősimtől mi szállt énrám?
Pénzmag kevéske, mondhatom,
De hajlam, tehetség tán.
Így kérdé egykor Göthe ezt
- Ő óriás, én törpe -
S a kétely engem is epeszt:
Mit kaptam hát örökbe?

Apámtól van – úgy gondolom -
Bennem költői véna,
Ezért aztán próbálgatom
Lantom’ pengetni néha.
De tépelődő hajlamom,,
Jelent s jövőt ha nézem
- Ezt híven meg kell vallanom -
Anyai örökrészem.

Apámnak apja, s jó apám
Jeles volt, mint orátor,
Ezért vagyok én is talán
- Szólásra híva – bátor,
Másik nagyapám víg szaván
Humor derűje fényle,
Így hajlok én is azután
Gyakran vidám beszédre.

Germán faj egyik nagyanyám,
De szülte bérces Erdély -
A másik tiszta magyar ám,
Kiskunságban születvén.
Követte EZ Kálvin tanát,
AZT Róma keresztelte -
Szivemben így forrt össze hát
Két hon s két hit szerelme.

Megállapítva a valót,
Őszinte szívvel kérdem:
Ha tettem is valaha jót,
enyém-e hát az érdem?
A nagy költővel mondhatom:
Mind másé, mi jó bennem -
Viszont magam okolhatom,
Ha rosszat cselekedtem.

Forrás: Budapesti Szemle 1944. 266. kötet 798. szám)