Kép: KOMJÁTHY ALADÁR BABITS MIHÁLYNAK DEDIKÁLT FÉNYKÉPE (1920. november 26.) forrás: nyugat.oszk.hu
Meleg nyárban a dűlőúton
Megyek a szőlőből haza,
Fejem felett cikázva játszik
A Nap aranyló sugara.
Poros bokrok alatt a hőség
Megreked, bodza bólogat,
Előttem őszbajuszú gazda
Csendesen hajt egy jó lovat.
Mint vén ember orcája, ráncos
Az út, már régen volt eső,
Tikkadt ábrándok fátyolában
Hallgat a megviselt mező.
De azért zöld a dombok éle,
Csipkés a szőlő levele,
Párja után rigó tekintget,
Maradjon-e, menjen vele?
Dűlőúton forró a nyár még,
Bennem is izzó tűz lobog,
Hiába hajszolnak az évek,
Meghátrálni sosem fogok.
Miért van remény? Hogy reméljünk
S higgyük, ami nem is lehet,
Elindulok a Jóreménység
Foka felé, jövőm, veled.
Ne mondja senki: öregecskék
Vagyunk és őszes a hajunk,
Akkor kell fiatalnak lenni,
Mikor már öregek vagyunk.
Nem becsülöd, amit könnyen kapsz,
Nem csábít olcsó diadal,
Milyen meglepő, késő ősszel
Egy pompás, nyári zivatar.
Dűlőutadon megyek, élet,
Mérhetetlen, örök csoda,
S ívemben éneked varázsa
El nem halkul soha, soha.
Mit bánom én, hogy meghalok majd.
Titokzatos gyönyörűség,
Veled hálok a sír ölében,
Tudom, hogy lángod ott is ég.
Forrás: Budapesti Szemle 1943. 265. kötet
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése