Mint óriási ereklye
Néz alá az emberekre.
Fölötte kéklő boltozat
S ha számlálna századokat:
Hatot is mondhat övének.
Boltívei alatt ének,
Zsolozsma szava születik,
Mik a hívőt megihletik.
Száz szobra, képe: száz remek,
Szinte mozdul, jön-megy, lebeg,
Megfogja kezed, van szava,
S szemében a jók sugara
Rád oly melegséggel sajog,
Mint aki érti bánatod.
Tornya, az őrálló, merész,
Szól: „Féljek-e, ha jönne vész,
Az Úr, ki lakozik bennem,
Megáldja bátor szerelmem!
S amilyen karcsú, egyenes,
Oly biztató, épületes
Keresztajkán ez a beszéd
S ha némán is, zeng szerte szét.
És a város, az ős-telep,
A mindennapi kenyeret
Veszi oly hálás szív szerint,
Mint dómját, amelyre föltekint.
A torony és a kongó óra:
Tanára, útmutatója.
Nem kényszer, ám szives vezér,
Keze kicsinyhez, nagyhoz ér,
Célt és irányt jelez neki
S messzire elkisérgeti.
Láthatatlan kincseket ad,
Valamit, ami megmarad,
Ami több, mint csak emberi,
S ami soha le nem veri.
S én, míg az őrtornyot nézem
A hajnali verőfényben,
S a várost, ezt a szép testet,
Mit az örök Idő nemzett:
Látom fejlődése fokát
Előidéző száz okát,
A szorgalmat, erélyt, hitet,
A törhetetlen észt, szivet,
A kitartást, a fegyelmet,
A mennyei nagy kegyelmet,
Mit táplál titkon ez orom,
A magasba néző torony
Íveinek omló bája -
A hat század legendája.
Forrás: Budapesti Szemle 1943. 265. kötet
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése