Hová tűntél el, gyöngycipős, pirosruhás Öröm?
Talán a nagy hegyek közé vonultál hallgatag
S most hűs ezüstgyopártól csillog omlatag hajad?
Rablók kezébe estél és a vesztedbe rohantál,
Vagy tán egy szirtfokról a mélységbe zuhantál?
Valami odvas börtön nyirkos mélyén senyvedsz
S hideg bilincs tapad forró virág-kezedhez?
Vagy tán a messze nádak bujdosója lettél
S bölömbika kiált csodálatos fülednél?
Az ér mellett bolyongsz s hogy el sohse felejtsed,
A partjain keressz egy árva nefelejcset?
Vagy tán a harsogó szilaj tengerre szálltál
s a bősz víz űz-hajt, tündérpiros virágszál?
Vagy búvárként a mélyre jársz vak éjeken,
Hogy gyöngyöt lelj s felhozd a mélyről énnekem?
Vagy tán e rút világot annyira meggyűlölted,
Hogy tündöklő-Magad a mély tengerbe ölted?
Hová tűntél el, gyöngycipős, pirosruhás Öröm?
Tört ablakom alatt fütyül a tiszta ősz.
Te azt ígérted, hogy egyszer majd visszajősz.
Jöjj vissza hát! Akárhol élj a földtekén,
Ha alszol tán, e verssel most felköltlek én.
Gyertyákat gyujtok ablakomban minden estelen
S a domb alól kémlelve boldog jöttödet lesem.
Kis gyermekek fogják a harangkötelet már
S az éji őr a hold alatt csak tégedet vár.
És téged vár minden madár s a zöld berek,
Neved kiáltják szüntelen a kínzott emberek,
Dúlt nemzetek sikoltanak a dörgő éjtszakába
És téged vár, karját kitárva, már maga a Pápa!
És téged vár a könnyű hold, a lángoló napfény-tallérok
S ha nem jősz, tört cseréppé omlanak maholnap
S babérral terhes lantom én is végleg széttöröm,
Ha nem jősz vissza mielőbb, királyi szép Öröm!
Forrás: Budapesti Szemle 1944. 266. kötet 797. szám)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése