A SZÓZAT zenéje száz éves. Egy dallam életében nem nagy idő, de benne zeng az évszázadok sora. Tizenkilenc üteme a magyar múlt, a magyar jelen s a magyar jövő. Muzsikáló szimbólum. „Fájdalmaink enyhítője, örömeink gyarapítója, a nemzet béke- és hadidala s imádsága.”
Szent melódia! Költői:
Egressy Béni és Vörösmarty Mihály.
*
Egressy Galambos Benjámin (Béni) Borsod vármegyében, Sajókazincon született 1814. április 21-én (április 28-án keresztelték). Két éves koráig Sajókazincon lakott. Szülei 1816-ban Sajókápolnára költöztek. Atyja Egressy Galambos Pál ref. lelkész, anyja Juhász Julianna. (Keresztapja nemzetes Barcikai Ferenc, keresztanyja Pauliovszki Zsuzsanna.) Az Egressy-család 1639-ben nemességet kapott. A család teljes neve: Egresi és Galambos EGRESSY. Egressy Páléknak hat gyermekük volt. Köztük Egressy Gábor. A magyar színészet történetének egyik legragyogóbb neve. Művészete a magyar színjátszás legnagyobb magaslatát érte el.
Az Egressy-fiúk atyja mennydörgő hangú, kiváló szónok volt, figyelemreméltó zenei tehetséggel megáldva. Hegedűn, fuvolán és zongorán ügyesen játszott. Béni iskoláig otthon járta, majd Miskolcon a református gimnáziumban 1823-tól 1829-ig és Sárospatakon 1829-től 1831-ig folytatta. Sárospatakon a gimnáziumi kórusban tenorista. Atyja korai halálával abba kellett hagynia a tanulást. Segédtanító „praeceptor” lett 1831-ben az Abaúj-vármegyei Szepsiben, majd 1833 elején Mezőcsáton. Bátyja, Gábor, a kassai báró Berzeviczy igazgatása alatt működő színtársulat tagja volt. Béni testvérét meglátogatva, a színtársulatnál ragadt s 1834-ben beállt kardalosnak. Különböző színtársulatokkal bekóborolta a magyar vidéket. Közben szorgalmasan bővítette ismereteit. Megtanult olaszul, franciául és németül. Latinul már gyermekkorában tudott. Megismerkedett a zene elemeivel, tenorista szeretett volna lenni. Hogy az olasz énekművészetet elsajátítsa, 1838-ban Milánóig gyalogolt kardalos társával, Havi Mihállyal. „E célra lelkesülten, dagadó kebellel, lohadt erszénnyel indulánk” – írja az 1852. évi ÉRTESÍTŐ-ben Egressy „E” jegyű életírója. „Balaton-Füreden megállapodánk egészségi tekintetből, de a nagyobb rugó más vala: a nagy útra pénz kellett. MI megrohantuk a játékszínt, hangversenyt hirdeténk. Felcifráztuk a cédulát minél ritkább virágokkal, falusi színésztruppok szokásaként, hogy mindenki szemébe tűnjék s a művészetet, bocsásson meg annak Isten, MOST AZ EGYSZER pénzkeresési móddá törpítők. Célunk elérésére ezen felül némely lelkesek még 80 pengőt gyűjtének s mi azt gróf Ráday Gedeontól, mint az indítványtevőtől – tisztelet neki s a többinek – átvevők.”
Egressy Milánóban nélkülözések közt másfél évig szorgalmasan tanult. Szép hangja volt, de „ezüstcsengésű hangját elveszté; e vesztés fájdalma együtt élt vele.”
Milánóból hazatérve, 1843-ban a Nemzeti Színház kardalosa lett és zeneszerzéssel foglalkozott. A Nemzetiben bátyjával, Gáborral együtt színészkedett, kisebb szerepeket játszott, de mint színész meg sem közelítette testvérét. 1838-ban operaszöveget írt Erkel Ferenc számára, a BÁTHORY MÁRIÁ-t. 1843-ban ugyancsak Erkel számára a HUNYADI LÁSZLÓ-t s 1850 végén a BÁNK BÁN-t. Ennek bemutatóját nem érte meg, mert Erkel operája a politikai helyzet miatt tizenhét évig a zeneköltő fiókjában hevert. A HUNYADI és a BÁNK nemzeti operánkká vált. Egressy írta Erkel operáihoz a legjobb szövegeket. Művészi együttérzésben élt a nagy zeneköltővel s írókészségével – ha nem volt is jeles költő – ki tudta egészíteni Erkel lényét, segítségére tudott lenni az alkotásban.
Az 1840-es évek elején megnősült. König Rózát vette el. Házassága nem volt boldog.
1843 gazdag, jelentős év Egressy életében. Az operaszöveg és több kiváló dal mellett megírta a SZÓZAT zenéjét, mellyel a nagyarányú pályázaton első díjat nyert. Ezzel Egressy neve egyszerre széltében ismertté lett s elfoglalta helyét a magyar zenetörténet egyik legdicsőbb lapján.
Egressy 1848-ig állandóan Pesten élt. 1848-ban beállt honvédnek, főhadnagy lett s a szabadságharc végeztével Jókai szerint Komáromban kapitulált Klapka seregével. Szabadságharcbeli szerepléséről másik felje3gyzés („E” jelű életírója, 1852), hogy „Kápolnánál sebet kapott s megsántult. Tehetetlen testi állapotában felgyógyulásáig Borsodba, Ónodra vonult egy barátjához, hol Dávid zsoltárainak orgonára tételével foglalkozott, mely művét eredeti kéziratban a Nemzeti Múzeumnak ajándékozta, valamint hangszerzeményeinek mindegyikéből is egy-egy példányt, hogy legalább egy hangmester legyen ott képviselve, mert kívüle más nincs.”
Lehet, hogy a kélt adat nem ellentétes, de még nem sikerült tisztázni. Mindenesetre látható, hogy Egressy izzó magyarságát tettekkel is bizonyította.
A szabadságharc után Egressy ismét a Nemzeti Színházhoz szegődött, de a hadjáratban kapott betegségéből nem épült fel teljesen s 1851. július 19-én, 37 éves korában meghalt Pesten. A Kerepesi temetőben nyugszik.
*
Egressy, a muzsikus naturalista volt. Példázva mutatja, hogy a tehetség a zeneművészeti érvényesüléshez szükséges dologbeli készség hiányán is győzedelmeskedni képes. Tudott egy kicsit zongorázni, orgonázni, hegedülni, fogyatékosan összhangosítani, de a mai zeneakadémiai növendékek ezekben magasan felette állanak. Nem tudott hangszerelni s általában kóta-ország bonyodalmaiban bizonytalanul járt. És mégis száz év múlva is gyönyörködünk alkotásaiban. A SZÓZAT-ban van több zene hiba, de az összhatás fenséges.
Id. Ábrányi Kornél írja, hogy Egressy „olyan gazdag természetes dallamérzékkel, magyar zenei érzéssel és istenáldotta költői ihlettel volt megáldva, aminővel kevesen az egész lefolyt században. Maradandó becsű termékeket hagyott hátra. A korabeli zenészek tudásbeli magasságára nem tudott emelkedni, de ezt bőségesen pótolta nála a KÖZVETLENSÉG EREJE”.
Egressy kiváló zeneköltő volt. Az ERESZKEDIK LE A FELHŐ, JUHÁSZLEGÉNY, SZEGÉNY JUHÁSZLEGÉNY, EZ A VILÁG AMILYEN NAGY, KIS SZEKERES, NAGY SZEKERES, KIS FURULYÁM SZOMORÚFŰZ ÁGA, A VIRÁGNAK MEGTILTANI NEM LEHET, TÉLEN-NYÁRON PUSZTÁN AZ ÉN LAKÁSOM dallamát Egressy írta.
Ezek a magyar lélek dalai.
Aztán Egressy írta Szerdahelyi Józseffel együtt 1848-ban a „Nemzeti dal” zenéjét, ő írta a KOMÁROMI EMLÉK-et, a KOMÁROMI UTÓHANGOK-at KLAPKA INDULÓ néven ismerik („Fel, fel vitézek a csatára” kezdetű utólagos szövegének szerzője Thaly Kálmán, 1861) s mindezek koronájaként ő írta a SZÓZAT zenéjét.
Rendkívül termékeny volt. Az említetteken kívül számos színdarabhoz, népszínműhöz írt zenét, sok csárdást, körmagyart és nótát. Kiadott szerzeményeinek száma közel félszáz, kéziratban maradt vagy 15 (legtöbbje karmű) s ezen felül Dávid zsoltárai közül 53-at s a Dicséretek közül 30-at átírt orgonára.
Egressy a palotás-zene költője. A verbunkos muzsika formavilágába kapcsolódik, de a XVIII. század mesterkéltségéről és cifrálkodásáról ösztönösen áttét az egyszerűre, a magyarosról a magyarra. Ezen a téren úttörő. Ő az első, akit Petőfi lánglelke zenére ihletett. Ő az első, aki Petőfi-költeményre dallamot írt. A Pesti Divatlap 1844-ben (szept. 4.) jelenti, hogy Petőfinek EZRIVEL TEREM A FÁN A MEGGY kezdetű népdalára Egressy „igen helyes melódiát készített”.
Egressy nem műdalokat, hanem MŰVÉSZI NÉPDALOKat írt. Új irányt jelölt ki a magyar népdalok szelleme számára. Dalaiban megvan az eredetiség, a találó hangulat és a melegség. Nem sokat törődött mással, mint magával a dallammal, melynek zenei, prozódiai s helyesírási vagy kidolgozási részére nem vetett súlyt. Nála minden a dallam, a többi zenei követelmény másodrendű. S ezek a dallamok megfogják a magyarok szívét.
TÉLEN NYÁRON PUSZTÁN AZ ÉN LAKÁSOM kezdetű nótáját 1850-ben Hollósy Kornélia Varsóban I. Miklós cár és udvara előtt tüneményes sikerrel énekelte s van-e olyan paraszt legény, aki nem dudorássza vagy fütyörészi a KIS SZEKERES, NAGY SZEKERES-t?
Egressy lelke érzelmes, romantikus, csapongó. Lantján nemcsak a szerelem, hanem a nemzeti érzés is kivirágzott. Hazafias lírában a legnagyobb dalnok – a kuruc idők óta.
Nemcsak termelte, hanem gyűjtötte is a dalokat. A Regélő Pesti Divatlap 1843. évi március 2-iki számában olvassuk: „Egressy Benjamin és Szerdahelyi József nemzeti színészek, dicséretesen ismert hangszerzőink, egy igen-igen jeles és korszerű vállalattal foglalkoznak, t. i. magyar népdalaink összeszedésével, melyeket zenére alkalmaztatva füzetenként szándékoznak kibocsátani.” Ebből a vállalatól mindössze egy füzet jelent meg MAGYAR DALVIRÁGOK címen, Miller Károly kiadásában, 1843-ban. Egressy majdnem minden népdal gyűjteményben szerepel, főként Petőfi-dalaival. De műveiből összkiadás nem jelent meg. Dalainak egy része kéziratban maradt. Nem volna-e itt az ideje, hogy kritikai összkiadás készüljön belőlük?
*
Kit ne érdekelne, hogy Egressy, ez a zavaros életű egyenetlen tehetség, milyen viszonyban állott négy nagy magyar kortársával, Vörösmartyval, Petőfivel, Erkellel és Liszttel? Kevés és bizonytalan feljegyzés világít erre, de a kép felvázolható.
Vörösmarty 36 éves volt, mikor a SZÓZAT-ot írta, Egressy ekkor 22. Vörösmarty a nemzet elismert nagy költője, Egressy névtelen vidéki énekes színész. Mohón olvasta a költő megjelent műveit, szavalta, dédelgette magában gyönyör magyar sorait, olaszországi útjára is magával vitte. A SZÓZAT-ot megzenésítette három évvel az országos pályázat kiírása előtt (ez a dallam nincs meg). Még egy Vörösmarty-verset zenésített az ÁLDOZAT drámából A KANCSÓ KÉZRŐL-KÉZRE JÁR kezdőbetűt. Nem tudjuk, hogy Egressy Vörösmartyval személyes érintkezésbe került, de azt tudjuk, hogy a SZÓZAT zenésítési pályázatán Vörösmarty a „bíráló választmány” egyik tagja volt.
Petőfi 21 éves volt, mikor első dalát Egressy megzenésítette, Egressy 30. Petőfi költeményeinek legjobb, legkülönb és legszorgalmasabb zeneköltőjét, Egressyt – érthetetlenül – nem sokra értékelte. Egressy ennek ellenére sem szűnt meg Petőfi költeményeinek hű dalnoka lenni. (Abban az időben a megjelent szövegeket bárki megzenésíthette a szerző engedelme nélkül.)
Erkel 27 éves volt, mikor a Nemzeti Színház karagya lett. Ott ismerkedett meg Egressyvel, a kardalossal, aki akkor 23 éves volt. Pártfogásába és barátságába fogadta, de mint zenészt, nem sokra tartotta. Ő, a fölényes, nagy mester, nem szerette a félig-meddig naturalista muzsikust. Operaszövegeit azonban megbecsülte, közös munkáljuk eredménye két nemzeti operánk.
Gárdonyi Géza Erkellel folytatott beszélgetésében azt írja, hogy a nagy operaíró, a nagyszerű zongoraművész lesújtóan nyilatkozott Egressy zeneszerzőségéről, de hozzátette, hogy „AZ EMBER BÁMULJA, HONNAN SZEDTE EGRESSY AZT A SOK MELÓDIÁT”.
- Hát nem volt Egressy mestere a zenének? – kérdezte Gárdonyi.
- Dehogy volt – felelte Erkel. – Mikoriban együtt dolgoztunk a Nemzeti Színháznál, minden szerzeményét velem íratta át. A SZÓZAT-ot is én hangszereltem zenekarra.
- Ugye az a legremekebb munkája Egressynek? – veti közbe Gárdonyi.
- Dehogy! Dehogy – folytatta Erkel. – Micsoda össze-nem-illés van a szöveg meg a dallam között, mikor mindjárt az elején így kezdi: Hazád-NAK REN… Mi ez a: NAK REN? Ha csak egy cseppet is gondolkozott volna rajta, másként hangsúlyozta volna a dallamot, mert ahol hangsúly van a szövegben, hangsúlynak kell a zenében is lennie.
A Gárdonyi-féle párbeszéd lejegyzéséhez annyi hozzátenni valónk van, hogy Erkel az 1843. vi SZÓZAT zenésítési országos pályázaton nem vett részt, de nem is vehetett részt ,mert tagja volt a „bíráló választmány”-nak. Megzenésítette ugyan a SZÓZAT-ot, de a pályázatra nem adta be. Később, négy év múlva, 1847-ben ez a műve megjelent. Kevesen ismerik. Lelkes, értékes munka, de akkor már Egressy SZÓZAT-át a nemzet mindenik zenésítés fölé helyezte s magáénak vallotta.
Erkel Egressy korai halálát megsiratta.
Liszt Ferenc 35 éves volt, mikor Egressy dalköltészetével megismerkedett, Egressy 32. Liszt 1846-ban másodszor jött haza. Rendkívül meleg ünneplésben részesítették. Ekkor ismerkedett meg Egressyvel és dalaival. Öt hangversenyt adott, melyek mindenikén magyar dalokat is zongorázott. Ezek későbbi MAGYAR RAPSZÓDIÁ-inak forrásai. Május 11-én adott hangversenyén SPANYOL RAPSZÓDIÁ-ja után „Egressy Béninek egy magyar darabját is eljátszotta, mire egy úr lelkesedve felkiáltott:
- Egressy egy szép mondatot mondott, miből Liszt egész beszédet készített – írja a DER UNGAR 1846. május 13-i száma.
Egressy Liszt hazajövetelére köszöntő zenét írt. Teljes címe: „FOGADJ ISTEN, EREDETI MAGYAR NÓTA ZONGORÁRA, ÍRTA ÉS TISZTELETE JELÉÜL LISZT FERENCNEK AJÁNLJA EGRESSY BÉNI. WAGNER JÓZSEF TULAJDONA, PESTEN, 1846.” Ez az a „magyar darab”, amelyet a DER UNGAR említ. Két nap múlva (május 13-án) tartotta Liszt hangversenyét a József-fiúárvaház („Josephinum”) javára. „Többek között Egressy magyar dalára írt változatait játszotta nagy hatással. A művészt nagyon sokszor kitapsolták, aki karján Egressyvel jelent meg a dobogón” – (írja ifj. Somssich Andor: LISZT FERENC ÉLETE c. könyvében, 197. oldal). Ezek a magyar zongora-változatok Egressy Lisztnek ajánlott „Fogadj Isten” kezdetű nótájának dallamára készültek.
Egressy „Fogadj Isten” műve később az elmondottaknál is nagyobb kitüntetésben részesült. Mikor Liszt „MAGYAR RAPSZÓDIÁit közreadta, a X. ZONGORARAPSZÓDIÁ-t tisztán a FOGADJ ISTEN dallamából építtette fel. Liszt a legelső kiadásban (1847) ezt meg is mondja: »Nach der von Egressy Beny zu meiner Begrüssung in Pesth componirten Original Weise bearbeitet und dem Componisten freundlichts gewidmet. Franz Liszt«. Liszt feldolgozása és főként ajánlása Egressy művészetének magas elismerése.
Egressy és Liszt többé nem találkozott. Mire, nagy és jelentőségteljes idők után Liszt ismét hazajött, Egressy már nem élt.
Egressy Béni halhatatlan műve a SZÓZAT zenéje.
Bartay András, a Nemzeti Színház igazgatója, 1843. január 26-iki keltezéssel pályadíjat tűzött ki a SZÓZAT szövegének megzenésítésére. A hirdetésben tudatta, hogy a Nemzeti Színház köréhez tartozónak véli „költőink jelesebb lírai költeményeinek becsét is minél inkább emelni, terjedését s életbe jutását a nemzetben elősegíteni s ezt leginkább elérhetőnek vélem – hirdeti Bartay – ha az illy költemények ének és zenére tétetek s ezt évenként tenni szándékozván, e jelen évben 20 arany pályadíjat ajánlok a LEGJOBB NÉPMELÓDIÁÉRT Vörösmarty Mihál koszorús költőnk halhatatlan SZÓZAT-ára ének és zenekarra téve”. A pályázati hirdetést a Regélő Pesti Divatlap 1843. január 29-iki száma közölte.
A Der Ungar 1843. ápr. 19. és a Regélő Pesti Divatlap l1843. Ápr. 20. száma jelentést közöl a pályázatra beérkezett művekről.22 pályamű érkezett be, „közölük a jelesbek ki fognak szemeltetni, s a nemzeti színház személyzete által betanultatván, a nemzeti színpadon nyilvánosan előadatni s előadatások után a legjobbiknak a 20 arany pályadíj ugyancsak az említett műbírák által oda itéltetni.”
A „bíráló választmány” névsora – a Regélő és az Ungar 1843. május 4-i számai szerint – elnök: gróf Festetics Leó, jegyző: Mátray Gábor, tagok: Adler Vince, Balogh Istávn, Bräuer Ferenc, Brand (Mosonyi) Mihály, Erkel Ferenc, Fáncsy Lajos, Gaál József, Grill János, Jakab István, Konti Károly, Merkl József, Schindelmeisser Lajos, Schodel János, Szigligeti Ede, Szilágyi Pál, Urbány Ágost, Wimmer N., Winkhler Károly és Vörösmarty Mihály. A bizottság ápr. 28-án döntött az előadandó művekről: a 2. és 3. számú pályázatot („Aki mer, nyer” és „Minden ember legyen ember és magyar” jeligékre) be fogják mutatni, a 15. számú pályázatot is előadják, bár az nem felel meg a pályázat feltételeinek. A többi pályamű jeligés leveleit elégetik s magukat a pályaműveket a Nemzeti Színház könyvtárában megőrzik (5 éven belül nem adják vissza a szerzőknek, de azok lemásolhatják). A 15. pályázat jeligéje: „A dal ered szívből s szívhez vágy újra repülni”. A pályázatok bemutatása a Nemzeti Színházban 1843. május 10-én volt. A három pályamű A MÉRGES NŐ (franciából fordított vígjátékkal) s FÖLDSZINT ÉS LEBUJ vígjátékkal) került bemutatásra. – Ember Pál tudósítása szerint a Regélő Pesti Divatlap május 13-iki számában: a 2. sz. pályamű („Aki mer, nyer”) „sehogy sem tetszett”, a 3. sz. („Minden ember legyen ember és magyar”) „alig énekelték el négy sorát, a közönség zajos tapsra tört ki”. Ember Pál megjegyzi, hogy „a két melódia fölött nem értek egyet sem a közönséggel, sem az ítélő bírákkal; mind a két melódia – rossz”, „legelsőbben is szerencsétlen gondolat volt a »Szózatot« szemelni ki népmelódia alá, mivel az nem úgy van írva, hogy daloltassék”. A 2. sz. „nem magyar”, a 3. sz. „tiszta magyar typus, de összelopkodott hangfordulat és egész taktusok vegyületei”; 2. sz. pályaművet: THERN K. írta, 3. számút EGRESSY B. (a 15. sz. FÁY Gusztávé). (Ez utóbbiról a Der Ungar megjegyzi, hogy inkább gyászindulóhoz hasonlít, mint nemzeti énekhez.)
A jutalmat nyert mű jeligés leveléből EGRESSY Benjamin neve került ki. A dicséretet nyert második pályamű szerzője Thern Károly, a harmadiknak szerzője Fáy Gusztáv volt, de ez már nem jöhetett figyelembe, „mivel a feladat értelmét eltévesztve, nem népdali modorban készült, hanem hangokra és hangszereke osztott cantate volt” s így jutalomért tulajdonképpen nem is pályázhatott.
Egressy dallama kezdetben csekély mértékben nyerte meg a napi sajtó tetszését. De „a későbbi kor – írja Bayer József, Budapesti Szemle 1913. 337 old. – rácáfolt a kritikusra, mert mindezek ellenére a SZÓZAT szép (bár rhitmikailag nem hibátlan) dallama mégis csak »fájdalmaink enyhítője, örömeink gyarapítója, a nemzet béke- és hadidala és imádsága« lett z elnyomatás szomorú napjaiban ERKEL F. HYMNUSÁval együtt, mely egy évre rá,1844-ben került elő diadalmasan egy másik pályázat alkalmával. Csak szépségeit látjuk azon a nagy hazafias érzésen át, mely kélt emberöltő magyarságának hangos szívverését hallja, midőn az »Itt élned, halnod kell« ...zeneileg jellemző végütemeiben oly egyszerűen szép befejezést nyer.
De nem vált hátrányára a Szózatnak az, hogy a kritika nem lelkesedett, mert Egressy műve két hét múlva olyan helyen aratott óriási sikert, ahol máskor magyar szó alig-alig hangzott a színpadról – Pozsonyban. Az előadás napjaiban Pozsony jelentette Magyarország központját, mert ott nyílt meg 1854. május 18-án az országgyűlés és így nemcsak a követeknek, hanem az országgyűlési ifjúságnak is százai magyar életet teremtettek az idegen nyelvű és idegen érzésű koronázó városban.
A pozsonyi magyar színkörben 1843. június 1-én énekelte el első ízben az ott ideiglenesen szereplő magyar színtársulat férfikara a Szózatot, az EGY POHÁR VÍZ előadása után, melyben Egressy Gábor mint vendég lépett föl. A Pesti Hírlap pozsonyi levelezője, VAHOT Imre, a legnagyobb elismerés hangján ezeket írta: „A szívrázó költemény és melódia hallatára egészen el volt ragadtatva a közönség, elannyira, hogy a’ végső verseket a’ hallgatók közül többen együtt kezdték énekelni a színészekkel, fényes bizonyítványául annak, miszerint a közkedveltségű dal- és zeneszerző Egressy Benjamin, jelen szerzeménye minden magyar szívet megkapó, minden magyar kebelben visszhangra talál, ’s csak olly könnyen énekelhető, mint minden népies nemzeti dal, melly ezerek, milliók ajkain meghonosult”.
A napisajtó akkori nagy tekintélye mellett szól, hogy Bartay eleget tett a Pesti Hírlap kívánságának, hogy adassa elő Erkel Ferenc pályázatra be nem adott SZÓZAT zenésítését. Ez megtörtént, sőt Egressy is új dallamit szerzett a Szózat szövegére s új művét Erkel Szózatja mellett ismét a nagyközönség ítélőszéke elé bocsátotta. A két új pályázó melódia, ünnepélyes alkalommal, V. Ferdinánd neve napján, május 30-ikán került bemutatóra. Ezen a második versenyen is Egressy első melódiája győzött.
A SZÓZAT születése lényegesebb mozzanatainak feltárásakor felemlítjük, hogy Egressynek három SZÓZAT zenésítéséről tudunk. Az első 1839-ben halottak napján tartott hangversenyen adta elő a karszemélyzet a Nemzeti Színházban Erkel vezetésével. Ez a mű eddig nem került elő.A második dallam a pályakoszorúzott SZÓZATA-zenésítés. A harmadik zenésítés 1843. május 30-án került előadásra a Nemzeti Színházban Erkel SZÓZAT zenéjével együtt. Ezt az Egressy-dallamot sem ismerjük, csak annyit tudunk r óla, hogy Egressy a Regélő Pesti Divatlap 1843. június 11-iki számában heves hangú nyilatkozatot adott közre, hogy ez a dallama az „ő tudta és akarata nélkül” került előadásra.
*
Az irodalom úgy tudja, hogy az országos SZÓZAT-pályázatra beérkezett 22 mű közül a dicséretre érdemesítettek kivételével, melyeket 1843. május 10-én, a döntéskor előadtak – a többi elveszett. Meglepetésre tarthat számot az a bejelentésem, hogy az elő nem adott 19 mű közül 16-nak teljes kótaanyaga megvan a Nemzeti Színház Múzeumában. A jeligés leveleket megsemmisítették, így nem tudhatjuk a pályázók nevét, de a PÁLYÁZATI PÉLDÁNYOK NEM VESZTEK EL*
Tehát nem szabad úgy énekelni, hogy „Itt élned és MEGHALNOD kell” – mert:
„ITT ÉLNEK-HALNOD KELL.”
PAPP VIKTOR
(* A kultuszkormány (77.532. 1942. III. sz.) a HIMNUSZ és a SZÓZAT egyöntetű előadását a közelmúltban rendeletileg szabályozta. A rendeletből idézem:
„Egyes énekkarok a Szózatot a könnyebb érnekelhetőség kedvéért Vörösmarty eredeti szövegének megváltoztatásával énekelik. Ezek a szövegmódosítások sokszor annyira lényegbe vágóak, hogy nemzeti hitvallásunk értelmének eltorzítására vezetnek. Az első versszak utolsó sorát például így éneklik: »Itt élned és meghalnod kell«.
„Hasonló visszásságok elkerülése végett elrendelem, hogy a Szózat énekes előadásában Vörösmarty szövegét változatlanul meg kell hagyni s azt értelemzavaró hozzátoldásokkal kiegészíteni nem szabad”.)
Forrás: Budapesti Szemle 1943. 265. kötet )
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése