Mint az alkonyult
nap
Elhaló sugára;
Véres egy halovány
Honvédnek
arczája...
Mozdulatlan fekszik
A sík csatatéren...
Altisztbojtja piros
Megfürdött
vérében...
A hős haldoklónak
Egyetlen testvére,
Nézi... miként
folyik
Kis öcsének vére...
Segítene rajta,
De már mind hiába!
Majd megszakad
szive
Éles
fájdalmába’!...
Felnéz a haldokló...
S testvérét
meglátva,
Töredezve igy szól
Hozzá utoljára:
„Mit bámészkodol
itt?
Mért van ollyan
gyáva?!
Nem látod, hogy
rácz van
Még aba’ a
sánczba’?!”
Forrás: Magyar Emléklapok 1848-49-ből. I. kötet 1850.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése