Sohajt sohajt a bús
éjfél...
Lassu csendes
fuvalom kél.
Szellőszárnyon,
habruhában,
Kél a hold az
éjszakában.
Lágy mezőkön,
vadvirágban,
Bárányfelhő
alakjában –
Ki az, ki az ott
magába’,
Tán a holdéj
délibábja?
Ollyan mintha nem
is járna,
Mintha valakire
várna;
Talán talán
tündérleány
Fördik a harmatos
rónán?...
Hosszu fehér
ruhájára
Ereszkedik le
hajárja:
Mintha látnál setét
éjet,
Melly a havasokra
tévedt. –
Közeledik a
látomány,
Feltűnik a
tündérleány...
Sarló van kicsiny
kezében,
Járkél a Garam mentében.
Le-lehajlik zöld
partjára,
Mint a szomorúfüz
ága;
S a mit meg fog
lágy kezébe –
Veszi sarlója
élére. –
Fényes folyam!
partod fölött
Valljon mit arat és
mit köt...
Mit köt az a
tündérleány,
Holdvilágnál éjfél
táján? - - -
Arat arat
vérvirágot,
Melly magyar
szívből csirázott!...
S köt belőle
dicsőséget –
Az itt elhunyt
győzteseknek...! -
Forrás: Magyar
Emléklapok 1848-49-ből. I. kötet 1850.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése