Józsi bácsi ötven – hatvanéves,
Mégis ollyan szálas, olly legényes..
Van bajusza mint egy fecske szárnya,
Alóla csak ugy mosolyog szája
Józsi bácsi sarkantyúja pengős,
Lajbizsebe piros selyemkendős.
Kése, melly függ hátul a korczánál –
Fényesebb a kiköszörült kardnál.
Józsi bácsi szántogat a parton,
Keze csakugy csüng az ekeszarvon...
Nézi, nézi a vasat ekéjén –
S multja száll át nyugtalan elméjén. –
Fejcsóválva, egy búsat köhinte,
Szólt – és bajszán egyet pödörinte:
„Hová lettél nyalka lovam Ráró,
Mint a madár, olly sebesen járó?!”
„Hová lettél fényességes kardom,
Mellyet annyit villogtatott markom?...
- Tört darabod, e kés oldalamnál,
Függ mint czégér összedőlt csárdánál!”
„Hová lettél háromszinü zászló,
Győzelemben lengedezve játszó?...
- Itt e kendő, elszakadt rongyodból
Mint egy véres felhő napnyugotról!”
„Hová lettél?...” de többet nem szóla,
S hazafordult nyalka két tinója...
Hanem hogy az ekevasra nézett,
Elmordúla és teremtettézett...
Józsi bácsi hogyne is morogna,
Mikor ő tán huszár vagy mi volna...
És e vas, mellyel a földet szántja –
Egy németnek volt a mell-vaspántja.
Forrás: Magyar Emléklapok 1848-49-ből. I. kötet 1850.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése