I.
Szerény hajlékomnak
kedves kis vendége!
Jer, jer, hadd
tegyelek anyád kebelére!
Együtt hadd
lássalak...
Ugy szeret ő téged,
- pedig mit szenvedett,
Az isten tudja
csak.
Együtt hadd
lássalak jó szelíd anyáddal,
S mintha rózsát
látnék kisded bimbajával;
Én meg felettetek –
Lehajló sötét
lomb, melly a zivatartól
Híven megvédjelek.
Együtt hadd
lássalak jó szelíd anyáddal,
S mintha rózsát
látnék kisded bimbajával;
Én meg felettetek –
Lehajló sötét lomb,
melly a zivatartól
Híven megvédjelek.
Egy szép élő bokor
vagyunk igy mi hárman,
E bokrot az élet
csendes pagonyában
Fergeteg ne érje!
Hanem rakjon
fészket kis csacsogó madár,
Az öröm, beléje.
Mégis ha érné a vihar
zúdúlása:
Virág s bimbó
helyett csak a lombot bántsa!
S csupán a levelen
Függjön a bánatnak
jéghideg harmatja,
Csupán a levelen!
II.
Szeretem anyádat
gyermek, forrón, híven!
Ábrándos vágyait
elfelejté szívem;
S mit róla
mondhatok:
Szíve dobbanása,
lelke gondolatja,
Én – és csak én
vagyok.
Tudtad te azt
gyermek, s magad közénk fúrtad,
Elálltad szerető
szívünk közt az útat,
És mostan mindenik
Szerelme és lángja,
mit egymáshoz lövell,
Benned megütközik.
III.
Lágyan reng a
bölcső, - ringasd édes anyja!
Addig boldog lesz
ő, míg karod ringatja;
Azután az élet
Csavargós útain, az
emberek között,
Nem sok jót
remélhet.
Meglehet kis fiam!
hogy e szerény lapot,
Midőn érett ésszel
általolvashatod:
Nem lesz a ki írta;
Hanem szép
csendesen, mint a többi halott,
Ott fekszik a
sírba!
Hosszú tanácsot én
miért irnék neked?
Vele s benne küzdve
tanúld az életet;
Higyj – remélj
örömest;
Mert azt nem
akarom: hogy élted útain
Az én példám
kövesd.
Felebarátimat már én
jól ösmerem,
Sok mérges
sebhelyet hordozok lelkemen;
S éljek egy
századig:
Lelkemben irántuk
nem terem szeretet,
De borzalom lakik.
Az együgyű boldog,
- és boldog a ki vak,
De hogyha szemeid
általpillantanak
Világ- és életen:
Meg kell utálnod
azt, - és az emberektől
Elfordúlsz hidegen.
S kit még
önérzettel vere meg istene,
Ki eszmélni mer,
hogy többet érdemlene:
Gonoszúl elveszett;
Szerencse még, ha
egy szelíd őrülés ad
Lelkének
menhelyet.
IV.
Légy boldogabb mint
én; - de ne keresd fiam,
A boldogságot ugy,
mint szokták annyian;
Tündöklő semmiért,
Mint hir, méltóság,
kincs, lelkednek nyugalmát
Soha be ne cseréld!
„A tudás nem
áldás!” – a tudomány hideg
Kutfejénél szomjú
lelked szomj öli meg.
Ki aranyat keres
Az éhes világnak, a
jó bányász nemde
Rongyos és beteges?
Ha lelkedet földi
nagyság vágya bántja,
Vagy fényben tünik
fel sirodnak márványa,
Nézd a történetet:
Az emberiségnek
volt-e apostola,
Kit meg nem
kövezett?
Lelked ne hagyd
menni ábrándképek nyomán,
Valóságban nézd a
boldogságot csupán;
S légy ember
mindenütt:
Ha feletted a sors
vad villáma csattog:
Ha jóllét napja
süt.
A mesterkélt világ
dolgait ne nézzed,
Hadd őrjöngjön, -
csak te maradj a természet
Kebeléhez közel, -
Légy egyszerű fia
ez édes anyának:
Szánts, vess, fákat
növelj!
V.
Örökséged fiam
nincs egy gombostűnyi,
És mégis én neked
ugy tudtam örülni...!
Szülessetek sokan!
Mert annyinak vége,
- s e szegény nemzetnek
Ollyan sok híja
van!
Örültünk...
örültünk, - s mellyen isten adott,
Komoly
csendességben ültük meg a napot;
Oh mert ki ütne
zajt,
Midőn halottja van
a szegény hazának,
S millió kebel
sohajt?
Az isten házába
magam menék veled,
Könyek között öntém
rád a keresztvizet;
S buzgón imádkozám
Érettetek, kedves
mosolygó kisdedem,
S halvány arczu
hazám!
VI.
Ezt a bús esztendőt
ha elfelejtenéd:
Ezernyolcszázötven!
mért is nem jött elébb
Születésed
napja...?
A szabad nemzetnek
hogy csak egy perczig is
Lettél volna tagja!
Hatalmas folyam
volt e nemzet, hét ága
Még az őshazában
szépen egybevága;
S egy ezredév alatt
Folyt szelíden,
vagy folyt harsogó habokkal,
De el soh’sem
apadt.
Most idegen népnek
szakadt tengerébe!
Mondják: nem
veszett el, - pedig vége... vége!...
Vagy tán az is
élet,
Ha zagyva egységben
nem lesz rajta semmi
jellem s ősi
bélyeg?
Siromból majd
egykor hogy fel nem kelhetek...!
Szeretném meglátni,
mi lesz belőletek?
Bár ugy is képzelem...
Vagy tán
valamellyik boldogabb unokám
Vigan hordozná meg
a nagy dicső hazán
Bámuló
szellemem...?
Forrás: Magyar
Emléklapok 1848-49-ből. I. kötet 1850.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése