2016. nov. 7.

Orion (Bérczy Károly): Tengerparton





Felhők röpülése, tengernek zugása:
Bánatos lelkemnek fájó mulatása.

Dunavíz hullámzik a tenger medrében,
A felhő nyugotról köszöntést hoz nékem.

Te nehéz felhő, tán könnyekkel vagy telve?
S benned tükrözött meg nemzetem keserve, -

Hogy jősz olly sötéten, mintha küldenének
Gyászos hirnökéül hazám éjjelének.

Hazám! szegény haza! –m int ez ország népe
Arczczal leborúl a kelő nap elébe:

Ugy borúlok én le, ha a láthatáson
A hanyatló napot vérpalástban látom;

S fájdalmas imáim feléd, arra szállnak,
Hol a hármas bércz áll s árja foly Tiszának;

Hol sárgán hullámzik a kalászos búza
S a virányos völgyet szőllő koszorúzza.

Feléd, szülőföldem egykor áldott tája,
Most tiprott remények s kínoknak hazája.

Isten veled! – fiad mikor bújdosó lett,
Határidról hozott egy maroknyi földet.

Ez legszentebb kincse és egyetlen vágya:
ha itt hal el, e föld vegyüljön porába.

Keletről nyugotra gólyák vándorlanak, -
Vigyétel el lelkem ti boldog madarak.

Mondjatok köszöntést tőlem, a ki távol
Ég alá szakadt el imádott honától;

Mondjátok el hogy mély bú között merengek
Viharos partján a háborgó tengernek.

S felhők röpülése, hullámok zugása:
Bánatos lelkemnek fájó mulatása.

Forrás: Magyar Emléklapok 1848-49-ből. I. kötet 1850.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése