Mélázó édes gondolatja bokra,
sötét fürtös feje, lágyan pihen
két karja hosszú hullámán nyugodva,
hogy a korlátra hajlik ültiben
álmos hullámos éji tó felett.
S rejtelmes áron ringó láthatáron
sejtelmes álom száll aléló szárnyon,
s csöndön s halálon leng a képzelet.
Halk csobbanó hab: ím, csókol a csónak;
lágy intelem a tónak s álmodónak,
locska lehén már vágy sugall felém,
s incselgő sodra visz fürgébb habokra.
Gondolj egy csókra, fürtök méla csokra,
hullámzó szép karodnak tetején.
Forrás: Széphalom, (2).
p. 428. (1928)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése