Már
az Ady Múzeum II. kötetében* (* Ady
Muzeum, I. k. 181. l.: „Életrajzi adatok megigazítása.”) utaltam arra, hogy
az A. E. életére vonatkozó hiteles és jellemző adatok összegyűjtése mellett
egyidejűleg a szükséges rostálásokat is el kellene végezni, mert „bár az Ady-életadatok
összegyűjtése éppenséggel nem mondható még lezártnak, … ha a rostálást idejében
el nem végezzük, a végleges Ady-életrajz megírója előtt olyan sűrű és kusza
bozóttá válik az Ady élete, … amelyben eligazodnia lehetetlenség lesz.” Ezután
a bevezető után mindjárt meg is korrigáltam néhány – újság vagy könyv révén –
közkeletű és hiedelművé vált életrajzi adatot.
Azóta
pár év telt el, s közben megint gomba-módra születtek (vagy talán inkább:
gyártódtak) az Ady-legendák, sőt a szándékos ferdítések is. Minden gomba-módra
keletkezett legendát – majd azt mondtam: bolond gombát – nem érdemes kiirtani,
nem is igen győzné az ember, de nehányat nem hagyhatok szó nélkül.
Az
Ady-életírók közül főleg Révész Béla az, akinek három kötetre duzzadt
visszaemlékezései a köztudatba nagyon sok téves adatot vittek be. Időrendben
első könyvének („Ady életéről,
verseiről, jelleméről”) legszembeszökőbb tévedéseit már Ady-életrajzomban
megkorrigáltam. Az időközben megjelent Ady
tragédiájá-nak voltaképpen egész beállításával kellene harcra kelnem. De
nem érdemes. Az objektív olvasó előtt úgyis nyilvánvaló, hogy ez a munka –
anélkül, hogy kimondaná az író vitairat. Nekem pedig nincs vitatkozáshoz
kedvem, de nehány ténybeli tévedést mégis csak helyre kell igazítanom, mielőtt
azok véglegesen beivakodnak a köztudatba.
A zilahi
segédlevéltárosság dolga. Ebbe a dologba annyira szerelmes Révész, hogy háromszor is
szóvá teszi.* (* Ady tragédiája, I. k.
43. l. II. k. 18. és 20. l.) Úgy kommentálja a tervet, mintha Adyt – a „Vér és arany” megjelenése után! - a saját tehetségében való kételkedés,
hitevesztettség sodorta volna a „zilahi segédlevéltárosi” állás beamteri biztos
kenyere felé. Szó sincs róla! Ady nem a maga jószántából, hanem az édesanyánk
kedvéért és instigálására írt 1908-ban levelet Szilágy-vármegye akkori
főispánjának, melyben kérte, hogy őt (a magyar vármegyék effélével rendszerint
meg szokták volt tisztelni literáris fiaikat) nevezze ki vármegyei tb.
főlevéltárosnak. Szóval: nem tényleges városi segédlevéltárosnak, amilyen állás
különben nem is volt szervezve Zilahon. Bizonyos, hogy az édesanyánknak az járt
a gondolatában, hogy a tb. főlevéltárosból könnyebben lehet majd idővel – mikor
író-fia beleun a poétáskodásba, s szívesen vállalna maga is valami existenciát
adó polgári foglalkozást valóságos
levéltáros a IX. fizetési osztályban (hiszen a legtöbb vármegyében a
főlevéltárosi állás afféle stallum
literarium volt), de hogy Ady Endre se 1908-ban, se később nem akart
beamter lenni, még Zilahon sem, az egészen kétségtelen dolog.
Léda – Csinszka. Révész dátum nélküli
levélidézetekkel iparkodik kitölteni azt a distanciát, mely Ady életében Léda
és Csinszka között tátong, s az ő előadásában csakugyan egy ideális, lovagi
szerelem szimpatikus és aetheri romantikája hidalja át e nehány éves
szakadékot. Sajnos, a morál és romantika súlyos sérelmére, az igazság egészen
más: ez években se szeri, se száma nincs a „kis, éhes női csukák”-nak s a
viszonylag komolyabb szerelmeknek, s Lőcsére, Aradra, Temesvárra és máshová
legalább oly sűrűn mentek a levelek, mint Lutrytba vagy Csucsára. (Egy
ugyancsak svájci leánypensióból pl. harminc-nehány levél van a birtokomban,
melyekből megállapítható, hogy Ady is kb. ugyanannyi levelet írt válaszképpen.)
Életrajzomban csak a „komolyabb” szerelmek közül féltucatnyira mutattam reá ez
időszakból – Ada, „temesvári asszony”, Mylitta, Arany, Zsuka, stb. – különben pedig
ott van A magunk szerelme és a Ki látott engem? csapatnyi szerelmes
verse: azok nem engednek meg efféle – nincs kétségem: jóhiszemű és szándékú –
eltussolást.
A háború alatt felgyűlt
versek dolga.
Az a köztudat, hogy a háború alatt nem akadt kiadó, aki kötetben merte volna „kihozni”
a közben felgyűlt Ady-verseket. A dolog nem egészen így áll. Az, hogy új
Ady-kötet nem jelent meg 1914-1917 ősze között, nem a cenzúrán, nem a „háborúspárti”
közönségen, nem is a kiadók félénkségén múlt, hanem jó része azon, hogy Adyt
egy életfogytig kötött szerződés a Nyugat Rt.-hoz fűzte, ez a vállalat pedig a
Hatvany-Osváth harc után, amikor Hatvany kedvét veszítette a Nyugattól, egyre
rosszabb viszonyok közé került, s végre felszámolni kényszerült. Ady a Nyugat
Rt.-ot (amely már akkor a „Nyugat” folyóirattal semmi kapcsolatban sem állott)
pörölte a neki szerződése szerint járó szerzői díjakért, s éppen ez okból nem
adhatott ki kötetet más kiadó cégnél, mert ezzel maga is szerződésszegést
követett volna el. Éppen ez okból jutott anyagi tekintetben is nehéz helyzetbe
Ady ezekben az időkben. Tévedés tehát, amikor Révész azt írja*: „Ezekben a
napokban (t. i. 1915 március végén!) A. E. előleget is kap kiadójától új verses
könyvre, tehát telik autóra, virágra, parfőmre és illan a pénz, de a 10 napot
habzsolva fogyasztják el az új házasok” (* Ady
tragédiája, I. k. 100. l.) . Hiszen
később* (* Ady tragédiája, II. k. 16. l.)
Révész is hangsúlyozta, hogy a háború alatt Ady Endrének nem volt kiadója. –
életrajzomban egyébként részletesen megírtam* (* Ady Endre, 215. l.), hogy ez anyagilag és érzelmileg keserves
helyzetből Hatvany miként szabadította ki Adyt.
Zsóka. Ady első, diákkori
múzsájának a nevét – nem lévén reá fölhatalmazásom – életrajzomban nem
közöltem. Révész, felhatalmazás alapján közli a nevet; de rosszul. Rózsa Miksánéról
ír. Helyesen: „Dózsa Miksáné Friedmann Erzsike” a Zsóka neve.
A „Holnap” megalakulása. Révész megint
fölmelegíti a mendemondát, mely szerint a nagyváradi „Holnap” úgy jutott e
névhez, hogy Ady – mikor a tanácskozó társaság felszólította: adjon nevet az új
alakulásnak, hiszen ő híres címkitaláló – fáradtan, álmosan azt dünnyögte: „Holnap…
Majd holnap”, - mire az értekezlet tagjai felujjongtak, hogy: „Ez az! Pompás
név lesz csakugyan. A Holnap!” – Életrajzomban már rég megírtam* (* Ady E. 121. l.), hogy mikor Adynak ezt a
verziót elmondtam, elmosolyodott s azt felelte: „Látod, hogyan keletkeznek a
legendák?” S érdekes, hogy milyen szívósak ezek a legendák. nem akarnak
meghalni.
„A halottak élén”
megjelenési dátuma.
Révész írja e kötetről* (* Ady trag. II.,
84. l.) „A Pallas igazgatója viszi el 1918 nyarán az első példányt Csucsára”.
Évekkel Révész előtt megírtam, hogy a kötet 1917 decemberében jelent meg.
Persze, hogy ez az utóbbi dátum a helyes.
„Éli, Éli, Lama
Sabaktani”.
Ady ezt írta föl megsemmisített kedvenc bibliájának egyik megmaradt fedelére,
ezzel a dátummal: 1918. okt. 23. Életrajzomban megírtam, hogy Ady nekem azt
mondta 1918. nov. 23-án. „Borzasztó éjtszakám volt; elképzelheted: a bibliámat
széttéptem…” Én azt gyanítottam, hogy „okt.
23.” az az ismert tévedés, amikor teljesen ép idegzetű ember is pl. január
első heteiben gyakran a megelőző év számjegyeit írja föl megszokásból. Révész
egy Vonyi nevű, tanúskodásra egyébként is kivételesen hajlamos csucsai román
szobaleányra való hivatkozással az okt. 23-i dátum helyességét vitatja.
Tisztelet Vonyinak, de nem tudok deferálni ebben a kérdésben. Okt. 22-23-a
semmi különösebb, magyarázó természetű dátum nem volt Ady számára (nem úgy,
mint a nov. 22-23-i időpont), mert hiszen – amit Révész magyarázatképpen mond –
Bulgária nem okt. 23-án lépett ki a központi hatalmak szövetségéből, hanem egy
jó hónappal azelőtt.
Ady
és a forradalom. Nemcsak Révész, hanem az egész radikális sajtó részéről (Világ, Népszava, Nyugat) ismételten is
az a vád hangzott el, hogy én meghamisítottam Ady Endre forradalmi arcát, s
azzal is meggyanúsítottak, hogy ebből a meghamisításból magamnak akartam
polgári hasznot húzni. Méltatlannak tartom a sorok közé bujtatott sunyi vád
ellen való védekezést is. Ha semmi egyéb belső
bizonyíték nem szólna mellettem, elég utalnom Ady Endre utolsó
mondatfogalmazására: „A forradalommal ránkszakadt
szabadságban és gyászban…” Aki ebből az egyetlen mondatból, szóból ki nem érzi,
hogy mi volt, mi lehetett az Ady Endre álláspontja, az süket, vagy süketnek
teszi magát. Egyébiránt, amit annak idején az Ady-életrajzban e kérdés kapcsán
megírtam, annak hűségéért és igaz voltáért felelek Isten és ember előtt.
Azonban hadd írjam meg az alábbi, jellemző apróságot, amely (nem szándékosan)
az életrajz utolsó fegyvertárából maradt. – 1918 november utolsó napjaiban Ady
Endrével beszélgettem. Már ekkor gyakran jelentkeztek rajta fáradt, szótlan
elbágyadások, de közben-közben – mintha talán éppen ezzel akart volna védekezni
– föl-fölcsillant a régi, ötletes, de rendszerint maliciózus Ady. Egy ilyen
nagy elhallgatás után egyszer csak élénken felém fordul Ady Endre, s azt
mondja: „Tudod-e, hogy a köztársasági Magyarországnak mi lesz az államvallása?”
Meghökkenve néztem reá. „Nem tudod?” – folytatta. „Megmondom én: nazarénus!... A katonáink máris a ezen a
hiten vannak…” – s csúfondárosan, de keserűen vonaglott meg a szája. (Abban az
időben jöttek a hírek, hogy nemzetőr-csapataink puskalövés nélkül vonulnak
vissza a román, cseh és szerb bevonulások elől.)
Egyelőre
ennyit a mendemondák és ferdítések dolgában. Szándékosan nem szólok itt a
Bartha Józsefek, Kapossy Luciánok, Szász Károlyok és ifj. Zulawski Andorok
szektájáról, akik az én könyvemből úgy idézgetnek szájuk íze szerint, mintha az
életrajzomból csak egyetlenegy példány került volna forgalomba: az övék, s így
nyugodtan lehet belőle adatokat, megállapításokat „idézni”. (Bartha József
kollegám pl. az én könyvem alapján szemrebbenés nélkül azt állítja, hogy Kun
Béla, a népbiztos – ha már kommün alatti barátkozást nem tudott kettejük
között, őszinte fájdalmára, kisütni – legalább diákkorában volt „jó barátja”
Adynak. NB. Ady VIII., Kun Béla I. osztályú gimnázista volt Zilahon 1895/6-ban.
Ahogy a VIII. osztályú gimnázista barátkozik az I. osztályúval, a 18 éves a 10
évessel – ezt Bartha József hosszú és érdemes tanári pályáján bizonyára
tapasztalhatta! Kapossy Lucián kollegám viszont ugyancsak az én könyvemből (!)
veszi az adatot ahhoz az állításhoz, hogy a Léda-szerelem azért oly tartós,
mert anyagi érdekek fűzték Adyt Lédához. – Vajon mit szólnak e tanár urak
diákjai, ha véletlenül kezükbe kerül egy Ady-életrajz, s abban a példányban az
idézett adatok, megállapítások hiányzani fognak?...) Mondom, e harcos szektával
nem szállok perbe. Egyebek között már csak az Ady Endre érdekében sem. Hiszen
lassanként úgy elhatalmasodnak az Ady-méltánylók, hogy pénzért kell megvenni az
ellenzéket. Pedig vita, szó, harc csak addig lesz Ady körül, míg az ő mérges
ellenfelei élnek. Az Úristen már csak ezért is éltesse őket sokáig!
(Debrecen)
Forrás: Széphalom, (2).
pp. 281-284. (1928)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése