Jöszte ide rózsám! lelkem szép galambja!
Nyomj egy forró csókot szomjas ajakamra...
Hogy a halált szóró csaták vésztüzében
Ajakomon ajkod édes csókja égjen...
Jöszte ide rózsám! rózsáknak rózsája!
Hős huszár szeretőd ölelő karjába...
Hajtsd vállamra fejed... tedd kezembe kezed,
Ugy is holnap kardot fogok kezed helyett...
Eszem azt az éjszin szemednek szépségit!
Ne sértsd meg a magyar huszár büszkeségit...
Mert a magyar huszár abban büszkélkedik,
Hogy csókját a lányok soha meg nem vetik.
Szereted az istent?... már hogy ne szeretnéd!
Csókold meg hát az ő kedves büszkeségét...
S tudd meg!... hogy midőn az úr isten remekelt
Remekelésére egy huszárt teremtett...
Aztán tudod nekem, hogy mindig azt mondtad,
Hogy tetszik neked a szép estvéli csillag!?
És a másvilágon a hős magyar huszárt,
Nem huszárnak, hanem csak csillagnak hívják.
És ha e világon a csaták tüzében
Elesik a huszár, meghalva sebében,
Másvilágon akkor busulva igy szólnak:
„Most futott az égről le egy fényes csillag”
És én huszár vagyok! van paripám, kardom...
És hazámért rózsám téged el kell hagynom!
Csókold meg hát a más világnak csillagát!...
És az úr istennek büszke alkotmányát!!!...
Forrás: Hölgyfutár Budapest, 1850. 19. sz. jan. 23. szerda
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése