- részletek –
Gondja között egy fő gondja embernek,
Ki bizonnyal igen nehéz az testnek:
Meg kell válni az testtül az léleknek,
Halált kell szenvedni minden embernek.
Emlékezzünk azért most az halálról,
Az Ádámnak bűnének ő zsoldjáról,
Az halálnak nagy kegyestlen voltáról,
Mindeneken ő uralkodásáról.
. . . . .
Halál, meghidd, hogyha te ember volnál,
Vagy megvonnálak, vagy bizony megvonnál!
Atyafiaimtul meg nem fosztanál!
Bizony, többet te sem ennél, sem innál!
Én nem tudom, te micsoda állat vagy?
Bizony mondom, hogy te sem vagy, sem nem vagy!
Élő állat, azt hiszem, hogy te nem vagy,
Mert az életnek te megrontója vagy.
Csodálkozom, te mire ily erős vagy,
ha sem ördög, sem angyal, tudom, nem vagy.
Én azt hiszem, hogy bűnnek szolgája vagy,
Csak az bűnösökön te hatalmas vagy.
Meghidd, halál, soha mi meg nem halunk,
Kik Krisztus miatt bűntelenek vagyunk,
Krisztus Jézusban mi csak elaluszunk,
Az sok munka után egyszer megnyugszunk.
Az bűn miatt igen elfáradt lelkünk,
Teljességvel elnehezedett testünk,
Mintegy igen megfáradtak leülünk,
Az testtül hogy mmegválik az mi lelkünk.
. . . . .
Csuda hatalma vagyon az halálnak,
Nagy sok pénzt adunk az medikusoknak,
Semmit magoknak is nem használhatnak,
Mikor ők is az nehezére jutnak.
Egyebeket meg tudnak gyógyítani,
De magoknak semmit sem tudnak tenni,
Az halál mihelt környülök kezd járni,
Ottan tudományok mind el kezd veszni.
Égbenézők másnak jövendőt mondnak,
De semmi jót nem tehetnek magoknak,
Többet hisznek ők az ég forgásának,
Hogynem mint istennek akaratjának.
Jövendőt mond az halál akkor nekünk,
Mikoron az aszú csontokra nézünk,
Olyanná kell nekünk valaha lennünk,
Higgyük azért, hogy meg is kell még halnunk.
Vagyon, mint gazdagoknak sok jószágunk,
Előttünk vagyon ezüstünk, aranyunk,
Nem tudjuk számát mi registromunknak,
Eszünkben sem jut, hogy meg is kell halnunk.
. . . . .
Az tengeren nagy szerencsével járnak,
Hévvel, hidegvel ők csak meg nem halnak,
De tizenkét órára mikor jutnak,
Tőlük osztán mindenek elmaradnak.
Mezítelenül szült az ti anyátok,
Többet kelleténél nám nem ehettek,
Szükségtekre valót, ha keresnétek,
Kazdagok, ily hamar meg nem halnátok.
Az ki engem nem akar hamar látni,
Üljön veszteg együtt, jobb leszen néki,
Kevéssel meg kell néki elégedni,
Istennek szent igéjét kell hallgatni.
Valakik megkazdagulni akartok,
Az halál tőriben bizony akadtok,
Az vad lovat száján nem hordozzátok,
Mert ű hordoz titeket, meglátjátok!
Nem kéméllel szegény vén embereket,
Vaj, vaj, halál! Immár csak szánjad űket.
Nem eléggé gyötröd-e szegényeket,
Vénség miá meggörbedett véneket.
Szerelmes társát embernek nem szánod,
Az jámbor házasokat nem kémélled,
Egy vagy két nap egymással vigadhatnak,
Holnap egyiknek Quando coeli-t mondnak.
Édes magzatjokat te nem kémélled,
Őket kegyetlenül előttek gyötred,
Én csudálom, hogy te nem keserüled,
Nem fáj neköd, nincs hozzá semmi közöd.
Nem tudom, micsoda fegyvered vagyon,
Visszaszegezett kaszád neked vagyon,
Azt értem, igen éles kardod vagyon,
Ennyi nagy holt emberid arra vagon.
Látjuk ez világnak erőtlenségét,
Állhatatlan nagy szerencsétlenségét,
Nem nézhetjük ez világnak szépségét,
Hanem napról-napra kegyetlenségét.
Meglátjátok, ti részeges emberek,
Mikor egymásra sok duskát köszöntek,
Az sok italt ismég hogy kiadjátok,
Az halált is bátor számba tudjátok.
Senkit az halál kémélleni nem tud,
Avagy tud ő valamit, avagy nem tud,
Sokat mosolgani az halál nem tud,
Az egyet erősen tartja, az mit tud.
Mint földön, mind vízen valakik vattok,
Vagy erdőben, vagy barlangban lakoztok,
Az halálnak tőrében megakadtok,
Még jó távol, ha reá nem gondoltok.
Szükség szerint az testnek meg kell halni,
Isten szavának be kell teljesedni,
Keresztyénnek szükség bizony vigyázni,
Hogy az Krisztus készen fogja találni.
Nagy öröm volt az halál az híveknek,
Krisztus halálában az kik hittenek,
Nagy örömmel az halálra mentenek,
Mert Krisztus halálában örvendeztek.
Atyánk házátul mi valamit hoztunk,
Mind elvesztjük akkor, mikor meghalunk,
Veszteségben és reménségben leszünk,
Mikor az testtől megválik mi lelkünk.
Lelkünknek tömlöce volt az mi testünk,
Ideje volt tűle megszabadulnunk,
Csak az Krisztus Jézus bizony életünk,
Az mi halálunk bizony nyereségünk.
Ezerötszáz és hatvan esztendőben,
Bőjtmás hónak az tizedik napjában,
Halál ábrázatja forgott eszében,
Az ki ezeket rendelé versekben.
(Forrás: Az elmúlástól tettenérten 33-37. old. – Válogatta és szerkesztette, az előszót írta Z. Szabó László - Kozmosz Könyvek, Bp. 1983.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése