És néha látom, hogy egy arc komoly.
Az útszélen, vagy túlsó szögletében
Valami zűrös, csilláros teremnek.
És nyugtalanul nézem: ím üzennek:
Ott is van ember.
Kiáltanék: hej, itt is van egy ember4
Most oda, oda kellene, hogy menjek,
Hogy megérintsem símogató kézzel
És kérdezzem: te is sírtál az éjjel?
Kaptál-e csókot?
Kiáltanék: én is hordom a titkot.
De rám néz s messze partok köde lebben.
Hiába úgyis. El nem érjük szóval.
Köszöntjük egymást néma lobogóval:
Itt is van ember.
(Forrás: Balázs Béla: A vándor énekel – Versek és novellák 67. old. – Válogatta, szerkesztette és az előszót írta Radnóti Sándor – Magyar Helikon 1975.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése