A Dunánál Jaroszlavna hangját hallani,
ismeretlen kakukként már korán kakukkol:
„Elrepülök – így sír- kakukként a Duna mentén,
köpenyem hódprémes ujját Kajala vizébe mártom,
letörlöm véle a herceg sebeit
félelmetes testén.”
Jaroszlavna kora reggel
Putyivolban sír a bástyán, így zokog:
Uram, miért fújsz ellenségesen miránk?
Mért röpítesz, mondd, hun nyilakat
könnyü szárnyaidon
kedves hívem hadaira?
Hát nem elég neked, hogy a felhők alatt fújdogálsz,
s hajókat ringatsz a kék tenger hátán?
Uram, mért szórod szét árvalányhaj-fűként
az én vigasságomat?”
Jaroszlavna kora reggel
Putyivolban sír a bástyán, így zokog:
„Ó, Dnyeper, te dicsőséges!
Áttörted te a kőhegyeket,
polovec földön kanyarogva.
Te ringattad, hullámaidon Szvjatoszlav hajóit
Kobjak táboráig.
Uram, hozd hát ringatva hívemet karomba,
hogy ne küldjek néki könnyeket
már korán a kék tengerig.”
Jaroszlavna kora reggel
Putyivolban sír a bástyán, így zokog?
„Ó, ragyogó nap, háromszor-ragyogó!
Kedves, szép vagy mindenkinek:
Mért ontottad, uram, perzselő sugaraidat
kedves hívem hadaira,
Víztelen pusztán íjaikat szomjúsággal szikkasztád,
puzdráikat bubánattal befödted.”
(Ford.: Képes Géza)
(Forrás: Aki legdrágább, aki legszebb... – Százhúsz vers a szerelemről – Válogatta és szerkesztette Illés Lajos 73-74. old. – Kossuth Könyvkiadó1982.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése