Kievezünk. A partok elmaradnak:
Hanyatló, bíbor bércei a napnak.
Kinyílt az éj, a fényfüggöny levált.
A földhajó kis kikötőből ujra
A partatlan sötét vizekre szállt.
A földhajón kigyulladnak a fények:
Millió ablak és millió lélek.
Csókok, dalok, piros lámpásszivek,
Szép, izzó díszben száll a föld hajója.
De nem tükröznek a sötét vizek.
Idegen, hűvös, örök ár körül,
Feketén, némán, mérhetetlenül.
A földhajón megkuporog a dal
És én is kajütablakomban állok
Virrasztani a virrasztóival.
Idegen, hűvös, örök ár körül.
Szemem nyilása kerekre feszül.
Haj, csókos, dalos, alvó emberek!
A hajón lék van: a lelkembe halkan
Zuhognak be szent, idegen vizek.
(Forrás: Balázs Béla: A vándor énekel – Versek és novellák 91. old. – Válogatta, szerkesztette és az előszót írta Radnóti Sándor – Magyar Helikon 1975.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése