Az, akit irígység és másnak szép érdeme nem bánt,
lássa latin szóval róva e verseket itt:
Híres költőket hármat termett e rokonság,
ott, hol a Dráva folyó ring a magyar talajon.
Janus az első volt, ki először hozta e tájra
szent Helikonról a szépszavú áoni kart.
Péter a másik volt, sarjadt a Garázda családból
és latinul zengőn verte a lant idegét.
Végül a törzsökből én jöttem utánuk utolszor,
szűzi, tudós Múzsák harmadik érdeme, én.
Esztergom várán térült nyugovóra Garázda,
Janus sírja saját püspöki székhelye lett.
Födjetek engem el itt; de ha máshova vetne a végzet,
hogyha nem itt nyugszom, megtagadom tetemem.
Lelkem amint majdan szabadulva a légbe kirebbent,
már nem bántja tovább visszamaradt poromat:
hívja ha égi Atyánk, felszáll a magasba, de testem
- egykor amelyből lett – vissza a földbe kerül.
Isteni lelkünket mennyek nyugodalma vidítja,
romló testünknek ily kicsi ház is elég. –
Hogyha e márványon látod, ne sokalljad az írást:
ezt aki nem tudná, légyen e vers okulás.
*
Írtam életemben, az Úr 1507-ik évében. Éltem 37 esztendőt.
Mit szólsz? Hallgass. irigy ember, hallgass!
(Ford.: Geréb László)
(Forrás: Az elmúlástól tettenérten 23. old. – Válogatta és szerkesztette, az előszót írta Z. Szabó László - Kozmosz Könyvek, Bp. 1983.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése