Éjszaka volt, s iszonyú sziszegése a szörnyü szeleknek
s zord zúgása zajos csatalármát csapva süvöltött,
száguldván csapatostul a tenger torlata mentén.
És ime Leandrosz, szeretett jegyesért epedezve
sodródott, dühösen sustorgó sós vizek árján.
S hab most habra tolult, hullámhegyek összecsapódtak,
tenger s ég elvegyült; vijjogtak a vad viadalban
szerte a szélviharok: sziszegett Eurosz Zephüroszra,
és Boreaszra Notosz rázúdult nagy-fenyegetve;
s szüntelenül dörgött haragos-harsányan a tenger.
Vak-siket örvényben sok iszony tűrője, Leandrosz
sűrűn esdve nyögött fel a tengeri Aphroditéhez,
sűrűn esdve Poszeidáónhoz, a tenger urához,
még az athéni arát feledő Boreaszt se mulasztva.
S nem segitett neki senki; Erósz sose győzi le Moirát.
Hullámgörgetegek rontottak rá vad erővel
verve, sodorva; a térde rogyott, nem győzte erővel,
s nem pihenő, sose rest keze izmai megmerevültek.
Rengeteg árja tolult torkára a víztömegeknek,
s itta a tengerözön keserű italát, ihatatlant.
Ekkor a szörnyű szél lobogó lámpása kilobbant,
s véle sokat tűrt Leandrosznak a lelke, szerelme.
Héró meg, le se hunyva szemét, hogy a kedvese késett,
állt odakünn, s a siralmas bú-baj hányta-vetette.
S jött ím a hajnalpír, s jegyesét nem látta semerre.
Tenger tág tükörét széltében szántva szemével,
hátha kifürkészné: hol-merre bolyong szeretője,
lámpást lobbantott. S a toronynak lábazatánál
holtan látva meg őt, szirt-sebzett szíve szerelmét,
öltött keble köré szépen szőtt leplet azonnal,
s zúgva zuhant le fejest a torony meredek tetejéről.
Holt szeretője szivén Héró így lelte halálát,
s végórájukon is repesőn egymásnak örültek!
(Ford.: Kárpáty Csilla)
(Forrás: Aki legdrágább, aki legszebb... – Százhúsz vers a szerelemről – Válogatta és szerkesztette Illés Lajos 65-66. old. – Kossuth Könyvkiadó1982.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése