Szegény vagyok, nem tagadom
S nem is ütöm dobra,
Annyi az én büszkeségem:
Bízva bízom
Dolgos két karomba’.
A karomba’, az eszembe’
És nem senki másba’,
Nem rútítom be lelkemet
Hajlongással
Mások pitvarába’.
Nyílegyenes az én szívem,
Csupa csak a fészken
Hajlik ide, hajlik tova –
Négy pelyhes kis
Fiókám van nékem.
Egyik-másik elszáll rendre
Idegen bokorra
S bánatot hoz, ha majd gondom,
Édes gondom
Le kell venni róla.
Hiába fogy a verejték,
Hiába, hiába...
Szűntén leszen az én szívem,
A mezőnek
Szélben ingó nádja.
... Izzadás a szülék sorsa
S nem is tudja senki,
Ki fészekhez nem tört gallyat:
Hogy lehet azt
Oly nagyon szeretni.
(Forrás: Nők Világa 1. kötet 1902. 1.sz.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése