Egyszer – csikorgó téli este volt –
Acélkék égen ragyogott a hold,
A dermedt földön csillogott a hó,
- Jöve hozzánk egy öreg házaló.
Fehér haja zúzmarává fagyott,
Ősz szakállán lógtak a jégcsapok.
Arcára fagytak hulló könnyei...
- Hátán batyu volt, abban könyvei.
Ketten valánk ’honn: jó anyám meg én.
Anyám az ágyban – beteg volt szegény
Én ágy mellett ültem csendesen,
Az orvosságos üvegen kezem.
Az enyhítő cseppet hogy bevevé,
Anyám arra néz az öreg felé,
Szelíd szóval melegre ülteti,
- Majd fölkelt s vacsorát főzött neki.
**
Másnap az öreg ahogy tovaállt,
Nem mondott sok szép cifra szavakat,
De anyám egy imakönyvet talált
Az ágyában, a vánkosa alatt.
„Szívek orvosa” – ez volt a címe,
S – csuda-e vagy a jó Isten keze? –
Ha el-elborult jó anyám szíve:
E könyv mindig derűt hintett bele...
(Forrás: Nők Világa 7. kötet 1908. 1.sz.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése