Dániel Anna: Erzsébet királyné VII.

A trónörökös születése után jóval nagyobb lett Erzsébet tekintélye, hatalma és befolyása. Most, már nem merik mondani: „a gyermek császárné. Nem kell komolyan venni szeszélyes kívánságait.” Erzsébet szavának már súlya van kis és nagy ügyekben egyaránt. Ő a trónörökös édesanyja.

Zsófia főhercegné megpróbálja még néhányszor magához ragadni a hatalmat, de aztán látja, hogy Erzsébet nem a régi ijedt, riadt, félénk gyermek. Igaz, most is nagyon szereti a magá­nyos­ságot, az egyedüllét utáni sóvárgása egész életében megmaradt. Hacsak lehet, szeret kibújni a reprezentálás kötelessége alól, de ha szívének kedvelt ügyről van szó, erőt vesz magán.

Lelkierejét nemsokára szomorú események teszik próbára. A trónörökös, Rudolf születése után pár hónapra kitör az olasz-osztrák háború. Az olaszokban halálos gyűlölség ég az osztrák uralom ellen, különösen Haynau kegyetlenkedései óta. Megnyerik III. Napóleon segítségét és összetörik az osztrák hadsereget. Ferenc József maga is lent van Lombardiában és személyes bátorsága miatt élete is veszedelembe került, de a végzetet nem tudja megfordítani.

A gyűlölség politikája íme, megteremtette gyümölcsét. Solferinónál döntő vereség éri az osztrák csapatokat és Ferenc József elveszti lombard tartományait.

Zsófia nagyravágyása súlyos sebet kap, mikor a solferinói vereség hírét megkapja, elájul. Erzsébet, kiről eddig az udvarban úgy híresztelték, hogy csak szeszélyes, gyermekes kívánsá­gainak él, egyszerre saját lelkének magaslatára emelkedik.

Bár szörnyen kínozza a nyugtalanság és félti férjét a ragálytól, fél, hogy megsebesül, beteg lesz vagy elfogják, folyton talpon van. Egyik kórházból a másikba siet. Sebesülteket vigasztal, egész jövedelmét, udvartartási pénzét özvegyeknek és árváknak küldi segítségül. Hajnalban kél és késő éjszakáig dolgozik. És mikor Ferenc József megtörve hazajön, vigasztalja: „Mi meg­maradunk egymásnak, és Isten velünk marad. Ha Lombardiát elvesztettük, Magyarorszá­got kell erős és tartós kapcsokkal a dinasztiához fűzni.”

Ferenc József hajlik az engedékenységre és 1860-ban kibocsátják a császári pátenst, mely szerint Magyarországot az összbirodalmi eszme alapján akarják kormányozni. Aztán nagyon csodálkoznak, hogy Magyarország nem kap a békítési kísérleteken. Bécsben még mindig nem akarják megérteni, hogy a békéhez csak egy út vezet, a magyar alkotmány helyreállítása.

A kehidai „tekintetes úr” Deák Ferenc ott él visszavonulva falusi birtokán. De az egész ország tőle várja a döntő, irányító szót. Kossuth Lajos, mint a nemzeti függetlenség élő, eleven szim­bó­luma kint jár külföldön. Széchenyi lánglelke elhomályosult, tépi, marcangolja magát. A nemzet Deák Ferencre hallgat és figyel.

És Deák Ferenc azt mondja: „Nem. A békét csak egy alapon lehet megkötni, a magyar alkot­mány és törvények elismerésével.”

Ferenc József legbensőbb tanácsadói, Zsófiával élükön még

egyszer győzedelmeskednek. Elhitetik a királlyal, az uralkodói tekintély megalázása lenne, ha engedne alattvalóinak. „El­men­tünk a legvégső határig, tovább nem lehet.”

És most hiába kér Erzsébet. Ferenc József elhiszi anyjának, tanácsadóinak, hogy a magyarok uralkodójuk büszkeségét akarják megbántani. Fejedelmi méltóságában alázták meg. „Mert Solferinónál elvesztettük a háborút, most ők is meg akarnak alázni”, - mondja Zsófia.

Megint szorosabbra fogják a gyeplőt. Kezdődik a gyanúsak letartóztatása, a megbízhatatlanok ellenőrzése. Kémekkel árasztják el az országot. Senki sincs biztonságban, még saját házában sem.

A feljelentők és kémek díjazást, jutalmat kapnak. Szégyennel kell bevallani, hogy a magyarok között is akadtak besúgók, árulók. Tompa halhatatlan verse erről beszél „Testvér testvért, apát fiú elad”.

Deák Ferenc, kinek kehidai kúriáját gyakran keresik fel a kétségbeesett emberek, csak ennyit mond: „Várni! Az erőszakkal elrabolt jogokat vissza lehet szerezni, de amiről a nemzet le­mond, az örökre elveszett. Nem szabad lemondani.”

*

Bécsben a Zsófia főhercegasszony vezetése alatt dolgozó titkos tanács, vagy ahogy nevezni szokták, kamarilla, a magyarok végleges letörésén fáradozik. Az uralkodót mintha teljesen megnyerték volna maguknak.

Erzsébet sértett méltósággal vonul vissza. Nagyon fáj neki, hogy szép terve, a magyarok kibékítése nem sikerült. Érzi, hogy sokáig, talán évekig kell várni, míg a magyar ügyet megint előhozhatja.

Nagyobb utazást tesz, aztán meglátogatja szüleit. Gyermekkori nevelőnője, Dorner kisasszony nagy beteg. Erzsébet elbúcsúzik tőle. Nem látja többé viszont.

1863 karácsony estéjén (a karácsony születésnapja Erzsébetnek) azt kéri férjétől, hogy magyar felolvasónőt vehessen maga mellé.

Ferenc József szó nélkül teljesíti felesége kívánságát, a bécsi udvar azonban nagyon felhá­borodik, mikor meghallja a tervet. Hogy a császárné mellett, úgyszólván a legbizalmasabb állásban magyar hölgy legyen?! Hát ez rettenetes...

A császár anyjával is tudatják a „vészhírt”.

Zsófia főhercegasszony azonban nem vesz részt a felolvasónő-kérdés körül kerekedett harc­ban. Sokkal nagyobb gondok kötik le.

Miksa fia, kit a császár után minden gyermeke között legjobban szeret, kinek képességét, tehetségét, - mindenki előtt titkolva ugyan, - de többre tartja, mint Ferenc Józsefét, válaszúton áll.

Miksának el kell határoznia, hogy tovább is úgy éljen mint eddig, mint Habsburg főherceg, kinek nincs más gondja, hivatása, csapatszemlék rendezésénél, reprezentálásnál, jótékonyság­nál, vagy pedig elinduljon álmai, vágyai, a hatalom, a korona felé.

Zsófia ismeri gyermekeit. Mint nyitott könyvben, úgy olvas lelkükben. Tudja, hogy Miksa fiát milyen fékezhetetlen ambíciók gyötrik. Meglehetősen elfogulatlanul nézi gyermekeit, de neki is az a véleménye, hogy Miksa nagyra hívatott lélek és csak alkalom kell hozzá, hogy kitün­tesse magát.

Most itt az alkalom.

Miksa francia segítséggel elfoglalhatja a mexikói trónt és uralkodhatik feleségével, Saroltával, ki épen olyan merész, színes és nyugtalan lélek, mint férje. És Zsófia lelkét mégis aggodalom gyötri.

Vajon minden erejével nem azért kellene-e harcolnia, hogy Miksa és Sarolta ne hallgassanak III. Napóleon biztató szavára.

Ne építsenek a francia csapatok hűségére, segítségére és éljenek békességben, nyugalomban tovább Miramare-i kastélyukban.

Csakhogy Zsófia tudja, a nyugalom és béke gyötrelem a trónra, uralkodásra vágyó Miksának, kit fiatal felesége is lobogó lelkesedéssel fűt. Csak előre, - mondja férjének, - nyugat felé, új birodalmat teremteni, új népet hódítani!...

Aztán Zsófia lelkét is elragadja a tűz. - Igen, előre! A Habsburg család hatalmát, dicsőségét minél messzebbre terjeszteni.

Az 1864-ik év tavaszán vett búcsút Miksa családjától és elindul útjára, mely elé Ferenc József nem kis aggodalommal néz. Nem bízik III. Napóleon szavában, kit Solferinó után különben is gyűlöl. Erzsébet szeme könnyes, mikor sógorát és sógornéját átöleli.

- Isten vezéreljen benneteket kedveseim!

Miksa is elérzékenyül. Annyi szeretet, annyi aggódó féltés van a gyönyörű szempárban. Csak Sarolta sürgeti az indulást, a trón, a korona, - mint ő mondja - a halhatatlanság felé.

Halhatatlanság, gondolja magában Erzsébet, mikor búcsúzás után nyugovóra tér. Az emberek úgy szeretnek dobálódzni a nagy szavakkal. Ez a Sarolta is... Halhatatlanság... Miksa még mindössze 32 éves...

Aztán megrázkódik és igyekszik elűzni borús gondolatait.

- Lehet, hogy Sarolta túlontúl nagyravágyó de én meg túlontúl aggodalmaskodó, pesszimista természetű vagyok. Jóreménységgel és bizakodva kell várni a jövőt.

Zsófiát ezekben a napokban fontos és súlyos gondok foglalkoztatják. Nem tudja valami nagy figyelemmel hallgatni a főudvarmesternő, Lichtenstein hercegné jelentéseit.

- Őfelsége a császárné magyar felolvasónője megérkezett.

Zsófia fiának mexikói útjára gondol. Vajon mekkora csapatot küldött segítségül III. Napóleon?... - Úgy?... - kérdi vontatottan és szeme a távolba néz.

- Császári Fenséged parancsára bátorkodom jelenteni, hogy az új felolvasónőt - és egy papírlapról olvasta a nevet Lichtenstein hercegné - Ferenczy Idának hívják.

Zsófia erőszakkal kényszeríti magát, hogy gondolatai visszatérjenek ide, a Burg körüli dol­gok­ra. Nem szabad átengednie magát sem gondnak, sem fájdalomnak, sem bánatnak. Köteles­ségünk mindenkor, mindenütt ébren őrködni jelentéktelen és jelentékeny dolgok felett egy­aránt, mert nem tudhatjuk, hogy a kis esetek mikor válnak fontosakká?

- Mit tud erről a fiatal hölgyről?

- Kecskeméti születésű, régi nemesi családból való. Mikor őfelsége a császárné kijelentette, hogy magyar felolvasónőt kíván, a legelőkelőbb főnemesi hölgyek neveiből készítettünk neki listát. Almássy grófné utólag vette be a jegyzékbe ezt a kecskeméti nemes leányt. A neve a lista legvégén volt, - de a császárné őfelsége őt választotta.

- Ez természetes. - És Zsófia arcán furcsa, keserű mosoly látszik. - A névsor végén áll, a véletlen szeszélyéből kerül a listára, nincs rangja, címe, - hát akkor a császárné őfelsége őt választja. Nagyon meglepne, ha másképen történt volna. Különben látta ezt a hölgyet, kedves hercegné?

- Csak egy pillanatra, mikor Königsegg grófné a felséges asszony lakosztályába vezette, hogy ott bemutassa. Vékony, finom termetű, kellemes arcú fiatal nő.

- Iparkodjék közelebbről megismerkedni vele.

Lichtenstein hercegné érti a ki nem mondott szavakat. Ferenczy Idát, a császárné új fel­olvasónőjét meg kell nyerni, hogy minél előbb az ő táborukban legyen. Erzsébetnek még gondolataival, olvasmányaival sem szabad ellenőrzés nélkül foglalkozni.

Soha emberi lélek nem vágyódott úgy a magányosságra és elvonultságra, mint Erzsébet és ta­lán nem volt még ember, kinek benső világába olyan kíméletlenül akartak volna mindun­ta­lan betörni. Lehet, hogy hosszú utazásai, bolyongásai idegen földön, idegen országokban, 8-10 órás gyalogtúrái, a bécsi udvar erőszakos betörési kísérletei nélkül (Erzsébet így nevezte a magándolgaiba való beavatkozást) nem is fejlődnek leküzdhetetlen szokásokká. Úgy érezte, menekülni kell, ha egyedül akar lenni. Menekülni az emberek elől, kik szerinte rosszakarattal figyelik minden lépését, minden cselekedetét, sőt kémkednek gondolatai után is.

Erzsébet épen olyan izgatottan várja az új felolvasónő érkezését, mint az egész udvar.

A fiatal leány, ennek a sok izgalomnak akaratlan okozója ott ült a királyné kis szalonjában. A jóindulatú Königsegg grófné biztatja, bátorítja, szedje össze magát, ne féljen. Ha így remeg és ilyen sápadt nem fog jó hatást tenni a császárnéra. Még egy pár nyájas szó, aztán magára hagyja.

Ferenczy Ida most még jobban reszket. Arra gondol, ha nem tetszik meg a felséges asszony­nak, akkor vissza kell mennie Kecskemétre...

Vissza a csendes kis kúriába, a szép gyümölcsösbe, édesapja, testvérei közé?... Hiszen ez csak biztató kép. A nagyravágyás, feltűnés, fényben, pompában való élés teljesen idegen Ferenczy Ida lelkétől.

Minden fiatal léleknek vannak merész vágyai, de a bécsi Burg, a császári környezet, a Habsburgok udvara még álmában sem jelent meg a magyar nemeskisasszony előtt. Hiszen egészen véletlenül került a nevek közé, melyet Erzsébet számára kijelöltek.

Úgy gondolták, hogyha a császárné mindenáron magyar felolvasónőt akar, ne csak a főnemesi családok örüljenek. A köznemesek is hadd vegyék megelégedéssel tudomásul a dolgot. A bécsi kancellária egyik okos, értelmes hivatalnoka, a nagy Habsburg asszonyra, Mária Teréziára hivatkozott, ki a magyar nemességet megnyerte és dinasztiájához láncolta. Egy pár szíves szó vagy gesztus semmire sem kötelez és nagy eredményeket érhetünk el vele.

Az udvarhoz közelálló Almássy Istvánné grófnét megkérdik, nem ismer-e érdemes nemesi családból való fiatal nőt, kinek nevét szintén fel lehetne jegyezni? Reménye ugyan nincs az illetőnek, de a névsoron szerepelni is kitüntetés és hadd örüljön a köznemesség, hogy az ő családjaikból is ott szerepelt valaki a fényes történelmi nevek között. Almássy grófné gondol­kodott és odaírta egy kecskeméti földbirtokos leányának, Ferenczy Idának nevét.

Erzsébet végignézte a listát, - azután finom, hosszú ujját a papír végén levő névre tette és csak annyit mondott: - Arcképet kell kérni tőle. Mindenekelőtt látni akarom milyen.

Azóta két hónap telt el és Ferenczy Ida ott ül a királyné kis fogadójában.

Ha vissza kell mennie Kecskemétre?... A sikertelenség nem bántotta, sem az esetleges gúnyos észrevételek. Másra gondolt, egészen másra.

Első pillanattól kezdve, hogy a bécsi levél megjött, érezte, neki, a gyönge leánynak hivatása, küldetése van itt az udvarban. És mikor ennek tudatára jött, fogadalmat tett magában, hogy hivatásáért teljes erejével dolgozni, küzdeni fog.

Egy pillanatra sem kápráztatja el az udvar pompája. Nagyon is józan, okos ez a fiatal teremtés és tudja, ha itt marad is, kevés köze lesz a fényhez, ragyogáshoz. Tudja, hogy az út, melyen haladnia, dolgoznia kell, nehéz és sok veszedelmet rejt minden fordulónál. Lesznek keserves napjai, még keserűbb éjszakái, melyeken sóhajtva gondol majd a kecskeméti csendes, úri házra, a rétekre, hol égő, nagyfejű pipacsok nyílnak. Megjelenik majd előtte a békés otthon képe. De ha itt tartják, akkor helyén marad. Mint, ahogy helyén marad a katona posztján, ha nehéz, ha veszedelmes. Az ember és sorsa elválaszthatatlanok egymástól. A legfelsőbb aka­rat­­nak kifürkészhetetlen céljai voltak velünk, mikor bennünket a földi életre elbocsátott. Nekünk csak egy kötelességünk van, az ő útjain járni, az ő rendeléseit teljesíteni. És Ferenczy Ida már nem fél, nem remeg.

Az ajtó kinyílik. Magas, fekete lovaglóruhába öltözött, karcsú asszony lép be. Ferenczy Ida mélyen, szertartásosan meghajlik. Mikor fölemeli fejét és Erzsébet arcába néz, magában erre gondol: Még sokkal szebb, mint a képein és sokkal varázslatosabb.

- Örülök, hogy megjött. Épen ilyennek képzeltem, mint ahogy most magam előtt látom.

Aztán csókra nyújtja kezét. Ferenczy Ida még nem tudja, hogy ez milyen kivételes kegy. Erzsébet legritkábban engedte kezét megcsókolni.

A kerek asztalon egy arckép áll, kisfiút ábrázol. Erzsébet látja, hogy Ferenczy Ida pillantása újra meg újra visszatér a képre.

- Rudolfot nézi? Ez a kép három éves korában készült. Most már nagy fiú. Hat esztendős. Furcsa, emlékezetes napon készült róla ez a felvétel, - mikor Rudolf elveszett.

- Elveszett? ismételte megdöbbenten Ferenczy Ida.

- Igen, igen A schönbrunni park elkerített részéből kiszökött a közönség közé. Később vissza akart menni nevelőnőjéhez, de nem találta az utat és keservesen sírni kezdett. Egy jólelkű öreg asszony megszólította, a nevét kérdezte, hogy hazavigye. Az én kisfiam csak annyit tudott mondani. „A mama azt mondja nekem: Pubi, a papa: Rudi.” „No de hát az idegenek hogy szólítanak?” - kérdezte az öreg néni. - „Császári Fenség.” Erre aztán a kedves, jó asszony mindjárt tájékozódott és hazahozta a gyermeket.

A császárné azon van, hogy új felolvasónője minél jobban érezze magát. Az első pillanatban megszerette és ösztönösen bízott benne. Tudja, hogy Idát ostromolni fogják és körülveszik, de kezdettől fogva érezte, hogy felolvasónője soha hűtlen nem lesz hozzá. Erzsébetnek nincsenek titkai, de védi magánélete önállóságát. Hiszen annyi szenvedés között, olyan keservesen harcolt érte...

És soha nem volt oka megbánni, hogy Ferenczy Idát hívatta fel magához Bécsbe. Nem volt neki több ilyen hűséges szolgája, ilyen meghitt társa, ilyen bizalmas barátnője, mint a kecske­méti fiatal leány.

Erzsébet Idája pozícióját minél erősebbé akarja tenni. De ez bizony nem könnyű dolog.

A császári udvar eleinte nyájasan fogadta a fiatal leányt, meg akarják nyerni hajlandóságát, de mikor látják, hogy Ida teljesen úrnőjéé és a legcsekélyebb hűtlenségre sem kapható, - egyszer­re elfordulnak tőle.

Igyekeznek helyzetét kellemetlenné vagy legalább is kényelmetlenné tenni. Az udvar bonyolult szertartásai elég alkalmat adnak erre. Úgy tesznek, mintha nem is ők volnának okai, ha a magyar felolvasónő kínos helyzetekbe kerül. Végre is rangja nincs. Születésénél fogva a köznemességhez tartozik.

Erzsébet azonban nem hagyja Idát. Először brünni alapítványi hölggyé nevezi ki, ezzel a ki­nevezéssel a méltóságos asszony megszólítás jár. Aztán a hivatalos lap közli címét: „Őfelsége a császárné-királyné első felolvasónője”.

De Erzsébet csak így hívja Idát: „a barátnőm”.

És ha volt valaki, aki megérdemelte, hogy ez a kiváló nagy lélek barátnőjének hívja és fogadja, úgy bizonyára Ferenczy Ida volt az. Erzsébet mindjárt felismerte Ida lelkének nemes emelkedettségét, minden közönségességtől való elfordulását és tiszta, hűséges szívét.

A kecskeméti nemes kisasszony úrnője szolgálatába adta át magát. És a pillanattól kezdve, hogy Erzsébet kezét megcsókolta, nem is volt életének egyéni célja. Egy szent ügynek lett hűséges és hősies katonája. Elindult Kecskemétről, azzal a fogadalommal, hogyha bent maradhat a bécsi udvarban, minden erejével, képességével hazájáért, a magyarság sorsáért dolgozik.

És mindnyájan tudjuk, hogyan teljesítette Ferenczy Ida fogadalmát.

Deák Ferenc a legnagyobb dicsérettel, elismeréssel beszél Ferenczy Ida okosságáról, hűségé­ről. Több levelében említi, miként tudta ez a kiváló, nemeslelkű leány Erzsébetnek irántuk való szeretetét erősíteni és a megfelelő célok szolgálatába állítani.

És Andrássy Gyula ezt mondja Ferenczy Idáról: „A magyar nemzet örök hálával tartozik ennek a kiváló nőnek, aki csöndesen, titokban, saját személyét szinte eltüntetve, de fáradha­tatlanul dolgozott a kibékülés és megértés munkáján.”

Erzsébet és felolvasónője között egyre bensőségesebbé válik a barátság. Az uralkodónő tegezi Idát, pedig családja tagjain kívül ezt soha senkivel nem tette. A felolvasás majdnem mellékes. Ida beszél úrnőjének Magyarországról, a magyar népről, a magyar viszonyokról, főként beszél arról, mennyire szívébe fogadta Magyarország uralkodónéját.

- „Hátha majd egyszer megkoronázott királyné is lesz az uralkodóné”’, - mondta egyszer. Aztán megrémült vakmerőségétől és térdre esik Erzsébet előtt. Erzsébet mosolyogva emeli fel, de szeme komoly és a távolba néz.

- Bolondos kisleány vagy te Ida. Mitől ijedtél úgy meg? Hiszen nekem sincs ennél nagyobb vágyam.

A császárné mondásának visszhangja eljut Magyarországra, mert Ferenczy Ida, ki olyan oko­san és hűségesen tud hallgatni, ahhoz is ért, mikor kell megszólalnia. Az emberek szívében újra kigyul a remény. Nincs olyan sötét éjszaka, melynek el ne jönne a virradatja.

*

1866 telén a királyi pár megint Budán tartózkodik. Most már nem írnak császárról, császár­néról, hanem Magyarország „örökös királyának” nevezik Ferenc Józsefet. A fogadtatás jóval melegebb, mint az első út alkalmával. Nemcsak Erzsébetnek szól az „éljen”, hanem férjének is. Mert mint Andrássy Gyula gróf mondta: nehéz dolog a királyra haragudni, mikor a király­nét annyira szeretik.

Óriási, díszes bandérium fogadja az uralkodópárt, majd a hercegprímás vezetésével küldöttség tiszteleg előttük és külön meleg beszéddel fordulnak Erzsébet felé.

Ferenc József még kissé tartózkodó, de a királyné már magyar ruhában fogadja a küldöttséget.

A magyar ruha egész Európában divat volt ebben az időben. Néhol festőiessége miatt hordták, néhol az osztrákok elleni ellenszenvből tüntettek vele. A magyarság hősi küzdelme, elnyo­mása, szenvedése, Kossuth Lajos európai és amerikai körútja mindenütt érdeklődést keltett Magyar­ország és ellenszenvet Ausztria iránt. Ahol a politika megengedte, kifejezést is adtak ennek a kettős érzésnek. III. Napóleon felesége, Eugénia császárné egy udvari estélyen magyar ruhában jelent meg, Bonaparte Mathilde hercegnő pedig olyan dominót viselt, melyre Magyarország térképe volt felrajzolva.

Erzsébet ragyogó szépségét a magyar ruha, a csipkés arany főkötő mintha még jobban ki­emelte volna. Ebben az időben mutatják be neki Andrássy Gyula grófot, ki leghívebb embere lesz, kiben ő is feltétlenül megbízik.

A királyné egyik bizalmas beszélgetése alkalmával így szólt Andrássyhoz.

- „Látja kedves gróf, most olyat mondok magának, amit senki másnak nem mondanék. Nekem nagyon fáj, ha Olaszországban rossz úton mennek a császár dolgai, de ha Magyar­ország és uralkodója nem tudják megérteni egymást az engem megöl.”

Amilyen lelkesedéssel búcsúztatták itt a királynét, olyan kedvetlenség fogadja Bécsben. Az egyik lap nyíltan megírja: „Őfelsége kizárólagosan Magyarország királynéjának érzi magát és néha arról is megfeledkezik, hogy ő Ausztria császárnéja. Magyar felolvasónője mellett egy magyar újságírótól, Falk Miksától is órákat vesz, mely órákon Falk Magyarország történel­méről, költészetéről, irodalmáról tart előadást a felséges asszonynak.”

Ferenc József megtiltatja a lapoknak, hogy felesége személyével foglalkozzanak. De ha a hangos szó tilos, a suttogás terjed tovább.

És ha a császárné személyéről nem szabad beszélni, támadják azt, ki neki udvartartásában leg­kedvesebb, kiről mindig csak úgy beszél „a barátnőm”. Ferenczy Idát vádolják, hogy magyar baloldali képviselőkkel tart fenn összeköttetést és ezek javára befolyásolja úrnőjét. A bécsi rendőrfőnök jelentést is tesz az ügyről és mindenki várja a magyar felolvasónő bukását.

De Erzsébet nem hagyja Idát. Sőt csillagkeresztes hölggyé nevezteti ki, amivel már a kegyel­mes cím jár.

(Forrás: Dániel Anna: Erzsébet királyné – Bp., Dante, 1938.)