Mikor egyik majd csöndesen
A nyílt ajtón ellebeg;
S egyedül a kis házban
Sír a másik mély gyászban...
Tavasz és nyár elrepültek:
Fújdogál az ősz szele;
Arcunkra ím ráncok ültek,
Mint a komoly ősz jele!
S lassan közelg már a tél;
Édes szívem oh ne félj!
Gondolj Isten nagyságára
És szerető szívére,
Eddig is ránk ő vigyáza,
S bár elválunk majd végre:
Őrködve fenn, s várva lenn
Higgyünk, bízzunk Istenben!...
(Forrás: Nők Világa 5. kötet 1906. 1.sz.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése