Az ünnepélyes eljegyzés után még több, mint egy fél évet várnak az esküvőig. Erzsébet még olyan fiatal, szinte gyermek. Meg kell ismerkednie új élethivatásával - és ez nem könnyű dolog.
A kis Sisi nem volt alkalmazkodó természetű, gyermekkorában sem. Később amint az évek teltek, egyre jobban szeretett a maga útján járni. És ha volt valami, amit még a másokhoz való alkalmazkodásnál is nehezebben tűrt, az a szertartásszerű viselkedés és reprezentálás.
Pedig ez hozzátartozott leendő nagy rangjához.
Ferenc Józseffel olyan gyorsan és könnyen megértik egymást. A császár végtelenül figyelmes, gyöngéd és kedves, de Erzsébet már menyasszony korában beleütközik a bonyolult etikett-kérdésekbe, a merev szertartásosságokba, melyek később halálosan meggyötrik.
Otthonában, Possenhofenben úgy éltek, mint ahogy jobb módú polgáremberek szoktak. Erzsébet még a müncheni udvari életet sem ismeri. Pedig hát München milyen kedélyes a spanyol szokásokat követő bécsi Habsburg udvar mellett.
Sisi szinte a gyermekszobából ment férjhez. „Nagyon is hamar, nagyon is magasba lendült” - mondja Zsófia fiának, ki ha nem is rosszindulattal, de mindenesetre igen szigorúan nézi leendő menye viselkedését.
A császár gyakran meglátogatja menyasszonyát és ilyenkor inti, hogy szorgalmasan írjon Bécsbe Zsófia főhercegasszonynak. Erzsébet bizalmas, közvetlen hangon ír nagynénjének, úgy ahogy anyjának szokott. Ők megszokták Possenhofenben, hogy anyjukhoz élőszóval, írásban úgy fordulnak, mintha idősebb, bizalmas barátnőjük lenne. Zsófia főhercegné rideg, kimért hangon válaszol. A bizalmasságot saját gyermekeinél sem tűrte. A császáron kívül egyik sem mehetett be hozzá előzetes audienciakérés nélkül.
A fiatal menyasszony könnyekbe tör ki, mikor leendő anyósa kemény, rendreutasító sorait olvassa és Helén, ki megindítóan jó hozzá, úgy ebben az időben, mint az egész életén keresztül, vigasztalgatja.
- Az emberek különböző természetűek Sisi. Édesanyánk is más, Zsófia nénénk is. Én természetesen hálát adok Istennek, hogy édesanyánk a miénk, de hidd el, Zsófia nénénknek is megvannak a maga kiváló tulajdonságai. Alapjában véve jó asszony ő is.
Sisi tud néha csípős nyelvű is lenni és ha leendő anyósáról van szó, mindig gyakorolja ezt a tehetségét.
- Lehet. Csak az a kár, hogy nagyon mélyen van az alapja. És attól félek, lehetetlen ezt a „jó alapot” megtalálni.
- Sisi... - és Helén ijedten teszi húga vállára kezét. - Ezt meg ne hallja más rajtam kívül.
Majd szelídebben folytatja:
- Édes, drága kis Sisi, ez nincs ám így jól. Nagyon rosszul van ez így. Ígérd meg nekem - - -
Sisi könnyekbe tör ki.
- Mindent, mindent drága Helén. De látod én azt hiszem, te jobban meg tudtál volna férni Zsófia főhercegnével.
Csak most vette észre, hogy leendő anyósáról és nagynénjéről így beszél „a főhercegné”. De ez még nem lenne olyan nagy baj. Akkor szorul össze szíve, mikor látja, hogy Helén arca mélyen elsápadt.
- Helén, drága bocsáss meg nekem...
És könnyektől fojtott hangon teszi hozzá:
- Ugye tudod, hogy szeretlek: hogy minden szavammal csak simogatni akarlak.
- Tudom Sisi. De most ne rólam, hanem rólad beszéljünk.
Sisi bámulva nézi nénjét. Milyen nyugodt az arca. Hangja már teljesen fegyelmezett, tárgyilagos. Kire is emlékeztet ez a biztos kiegyensúlyozottság? Ez az élet minden megrázkódtatásán való felülkerekedés?... Sisi összehúzza homlokát, úgy gondolkozik.
Aztán már tudja. Mindez vőlegényére, Ferenc Józsefre emlékezteti.
Lehajtja fejét, hogy Helén olvasni ne tudjon szemében és ki ne találja gondolatát.
Mert Sisinek most az jár eszében... Milyen különös, hogy az én okos, higgadt, meggondolt testvérem nem tudta vonzani vőlegényemet, kinek pedig egészen hasonló a jelleme, a természete... Milyen különös, hogy Ferenc József engem szeret, engem, ki mindig rabja vagyok hirtelen feltámadt érzéseimnek, hangulataimnak, - minek tagadjam, szeszélyeimnek. Úgy látszik, igaz, amit Dorner kisasszony nekem az ellentétek vonzásának törvényéről mondott..
De minderről nem beszélt Sisi és hallgatja, amint Helén figyelmezteti:
- Hidd el nekem kisleány, te is ki fogsz jönni Zsófia nénénkkel, ha megérted, hogy az emberekkel való érintkezésben nem az elválasztó, hanem az összekötő szálakat kell keresni, Zsófia nénénk kiváló jellemű, erős akaratú, csakis családja boldogulásának élő nő. Ha látja, hogy fia boldog lesz melletted, ő is szeretni fog.
Sisi úgy tesz, mintha hinne Helénnek, édesanyjának, Dorner kisasszonynak, akik más-más hangnemben, de ugyanezt mondják. És ő végighallgatja őket, de már menyasszonykorában sem bízik Zsófia jóindulatában.
Hiszen még azt sem engedik meg, hogy Dorner kisasszonyt Bécsbe magával vigye. És senkit possenhofeni környezetéből. Istenem, mi lesz vele odakint az idegen világban?...
És a legnagyobb csalódása, hogy mikor a látogatóba jött Ferenc Józsefnek elmondja, vőlegénye gyöngéden megsimogatja haját, nagyon szeretetteljesen szól hozzá, de édesanyja intézkedésének ad igazat.
- Drága angyalom, a leendő császárnénak hazájabeli környezet kell. A bécsi udvarban, sőt az egész birodalomban sem vennék jó néven, ha Bajorországból hoznád magaddal híveidet, bizalmasaidat.
Látván Erzsébet elkedvetlenedését, még hozzátette:
- Édesem, nekünk, kik kiváltságos állást töltünk be, ehhez illően kell viselkednünk. Állásunknak nemcsak méltóságát, fényét, ragyogását, hanem a lemondást, a megszorítást, egyéni életünk megcsorbítását is viselnünk kell. Ez kötelességünk.
- Hátha kötelesség, akkor úgy lesz, - mondja halkan Erzsébet. Tudja, hogy ez a szó mindennél többet jelent vőlegénye szemében. A kötelességről még csak vitatkozni sem lehet Ferenc Józseffel.
És míg fejét engedelmesen lehajtja, magában arra gondol, milyen jó lenne, ha Ferenc József és én mint egyszerű emberek élnénk magunknak, magunkban...
De jön egy dolog, melyben Erzsébet nem akar engedni.
Kedvelt költőjének, Heinének versei között talál egy költeményt, mely a magyarokat dicsőíti.
- Én Magyarországnak is uralkodónéja leszek, - mondta egyszer vőlegényének, mikor az megint látogatóban volt náluk.
- Magyarország most az összbirodalomnak egy része, - feleli Ferenc József. - Nincs külön Magyarország. - És a fiatal császár arca elborul. Sok kínos, véres emlék jut eszébe.
Erzsébet szeretne erről még többet tudni. Ferenc József igyekszik vele megértetni a dolgokat. A magyarok 1848-ban fellázadtak uralkodójuk és a Habsburg ház ellen. Leverték őket. A magyarok elvesztették nemzeti önállóságukat és most az osztrák birodalomba vannak bekebelezve.
- De azért te mégis a magyarok uralkodója vagy?
- Természetesen.
- És én az uralkodónéjuk leszek!...
- Velem együtt Sisikém.
- Szeretnék magyarul tanulni.
Ferenc Józsefnek semmi kifogása a terv ellen.
- Nagyon helyes, ha megismered a birodalom nemzetiségeinek nyelvét. De hát itt Possenhofenben nincs rá alkalom. Majd Bécsben elkezdheted a magyar leckéket és ha megy a dolog, együtt beszélgethetünk.
- Hát te tudsz magyarul?
- Természetesen. A birodalom minden nemzetiségének nyelvét értem és ki tudom magam fejezni rajtuk.
- Én itt is megkezdhetném a tanulást, - mondta hirtelen Sisi.
- Hogyan? - álmélkodott Ferenc József.
- Itt él Münchenben Mailáth János gróf. Magyar ember, történettudós. Néha ki szokott jönni hozzánk, a múltkor elszavaltam neki a Heine verset, mert tudom, hogy ő is magyar.
A császár elgondolkozott. Ismerte a gróf nevét. Tudta, hogy Mailáth már régen Münchenben él, távol minden politikai bonyodalomtól, tisztán történelmi tanulmányokkal foglalkozva. Nagy és kiváló tudósnak tartják mindenfelé. Miért ne tanulhatna tőle Sisi magyarul? Csak hasznára válik, ha alkalomadtán így is ki tudja magát fejezni.
Azonfelül látta, hogy Sisinek nagy kedve van a dologhoz és olyan szívesen járt menyasszonya kedvébe.
A magyar nyelvórák megkezdődtek.
Zsófia szörnyű haragra lobbant, mikor meghallotta. Szemrehányást tett fiának: miért enged Erzsébet minden szeszélyének? Mire való, hogy Sisi, a leendő császárné annak a rebellis népnek nyelvét megismerje? A magyarok mindig csak bajt, bosszúságot okoztak a Habsburgoknak. Ez az a nép, melyet minden száz esztendőben újra meg újra, véres áldozatok árán le kell törni. Egy ilyen lázadó szellemű fajhoz semmi köze nem lehet a leendő császárnénak.
De Ferenc József most mindenképen Erzsébet pártjára állt.
- A tanulás megkezdődött és én beleegyezésemet adtam. Sisinek nagyon fájna, ha visszavonnám, amit megengedtem. Amellett nem sérthetem meg az érdemes Mailáth grófot.
- De az anyádat igen, - csattant fel Zsófia.
- Édesanyám, mi sértő lehet abban magára nézve, ha Sisi magyarul tanul?
Zsófia mereven, keményen fia szemébe nézett, aztán csak annyit mondott:
- A császár rendelkezik, természetesen nem szabad ellenkezni senkinek, - anyjának sem.
Azzal gyorsan elhagyta Ferenc József szobáját.
Ferenc Józsefnek nagyon fájt a dolog. És egy fél óra múlva már sietett anyja lakosztályába. Szerető szavakkal kérlelte, ne nehezteljen reá, hiszen tudhatja, hogy mindig hűséges, engedelmes fia volt és az is marad.
Lehajolt, megcsókolta anyja kezét és Zsófia jobbnak látta a megengesztelődést. Meg aztán olyan nagyon szerette fiát... Békében, mosolyogva váltak el egymástól, de mikor a császár elhagyta a termet, Zsófia arra gondolt:
- Mégis Sisi lett a győztes. Fiam nagyon kedves volt, meleg, gyöngéd, de arról nem beszélt, hogy a magyar órákat beszünteti.
*
Sisi csakugyan győzött. Tovább tanult. És Zsófia ezt a győzelmet saját sérelmének, megbántásának tekintette.
A főhercegné nem tudta megokolni miért teszi, de saját szempontjából helyes úton járt, mikor Erzsébet magyar leckéit helytelenítette.
A gyűlölség, melyet Zsófia a magyarok iránt érzett, az esztendők elteltével nemhogy enyhült volna, hanem egyre erősebb lett.
A véres bosszú, melyet a magyarokon vett, szította ellenszenvét. Egy nagy író mondatja egyik alakjával: „Bocsáss meg nekem, hogy megbántottál”. Vannak emberek, kik azokat gyűlölik legerősebben, akik ellen igazságtalanságot követtek el.
Ezek közé tartozott a császár anyja is.
Tudat alatt remegett a gondolattól, hogy Erzsébet bármiképpen közelebb kerülhet a magyarokhoz. Mintha csak sejtette volna a jövendőt...
Mintha csak előre megérezte volna, hogy ennek a kiváló, nagylelkű, nemes asszonynak elég meglátni a méltatlanul sújtott, a legszentebb jogaiban megrabolt, a véres gyötrelmeknek alávetett nemzetet, hogy eggyé forrjon vele.
Pedig Zsófia nem is láthatta, hogy Erzsébet milyen szorgalmasan hallgatja Mailáth magyarázatait.
Eleinte csak nyelvórákat vett. Aztán a magyar nemzet történelme iránt kezdett érdeklődni és akkor egyszerre azt mondta a grófnak, hagyjuk az igeragozást. Beszéljen nekem kedves gróf a magyarokról.
És Mailáth gróf beszélt.
Ő nem tartozott a vérmes hazafiak, a lángoló szabadsághősök közé. Dinasztikus érzése ellentétbe sodorta a szabadságharc embereivel. Évek óta csakis tudományos kutatásainak, a történelemnek élt. A tudós tárgyilagosságával és igazságszeretetével beszélt nemzete múltjáról, vázolta jelenét.
Csakhogy az igazságnak a nemes lelkekre mindig lenyűgöző és megejtő varázsa van.
Erzsébet napról-napra türelmetlenebbül várta Mailáth gróf óráit. Kitágult nagy szemmel hallgatta, amint a gróf egy távoli, magányos népről beszél neki. A tizenhat éves Sisi úgy hallgatja tanítója szavait, mint egy szép, szomorú, néha ragyogó dicsőséggel, néha komor gyásszal teli mesét. Még nem von le a szavakból semmi következtetést. Csak hallgat. Néha lelkesedik, máskor búsul, - de mindig figyel. Mint a mesére a gyermekek.
És ezek a mesék különös csírák, melyek fogékony lélek talajába hullanak. A csírák erősödnek, nőnek, növekednek és egyszerre csak teljes pompájukban fognak kivirítani Erzsébet királyné lelkében.
(Forrás: Dániel Anna: Erzsébet királyné – Bp., Dante, 1938.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése