Lelkem, édes anyám, ne sírjon, ne bántsa
Kis fészkünk egének napfogyatkozása,
Nem tart az örökké, vége lesz a télnek
S a fészek lakói is kedvet cserélnek.
Tudom, jó szívében mindig bánat termett,
Mióta csak járjuk a temetőkertet.
Keményre vetette gond a feje alját,
Ünnepi köntösét sem selyemből varrják.
Kinek nincs senkije, azt mindenki bántja,
Senki sincs jó szóval, jó szívvel iránta.
A lombtalan ágat kerüli a madár,
Terítetlen asztal vendéget nem talál.
Soha kis fészkéből percre ki nem vágyik,
Gonddal gondozgatja apró fiókáit,
Gyenge két kezétől erősödve nőnek
S bár maga védtelen, védelmezi őket.
Vége lesz a télnek, pelyhesedik szárnyunk,
Bátor repüléssel a magasba szállunk
S mit szívéből egykor egy sírdomb kivágott,
Visszavisszük oda az egész világot.
(Forrás: Nők Világa 7. kötet 1908. 4.sz.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése