Az Idő karavánt hajt, fut sok tevéje:
mennek az órák, megy a tevesor,
ragyogó hajnalból reménytelen éjbe
mennek az órák, megy a tevesor.
Az Idő kergeti karavánját bőszen,
mennek a napok, megy a tevesor,
fele a tavaszban, fele már az őszben,
mennek a napok, megy a tevesor.
Az Idő kergeti, se hossza, se vége,
mennek az évek, megy a tevesor,
ifjúság fényéből, öregség ködébe,
mennek az évek, megy a tevesor.
Hátukon fűszerek, szerelem, bor-tömlők,
játékok, álmok, ópium, mámor,
ezeregy éjszaka ezeregy kiömlött
vágyának gyöngye, gyönyöre, kéje.
Barátom, láttalak: hátukról markoltál,
folyton fizettél, agyad, szíved is
részletekben ment rá, amint vásároltál.
Mondják: mindened füst és levegő.
Mutasd csak a markod: nincsen semmi híja,
csak épp hogy üres, üres zsebed is.
Barátom, bűvészet, fekete mágia
amit te láttál! Látomás, csalás!
Én vettem pár dolgot, ami örök érték:
pár forró imát, sürgönyt Istentől,
anyám tiszta csókját, apám verítékét,
jóság-balzsamot, gyermeki kacajt.
Az Idő kergeti karavánját bőszen,
mennek az órák, hónapok, évek,
fele a tavaszban, fele már az őszben.
Nem várok semmit. Számadásom kész.
(Forrás: Mécs László: Üveglegenda)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése