Tabák Andrásnak
A tengert nézd,
csak a tengert.
Csak a tengert már,
túl pocsolyákon,
pangó vizeken,
káka-szigettel,
ebihal, pióca,
csiborral teli lápon.
Csak a tengert már,
éren, árkon, patakon túl,
forgók, hullámok levonó
káprázatain túl,
nedvesen még,
megreszketve a szélben.
Csak a tengert,
mely nem milliárd vízcsepp,
több annál,
több magamagánál,
mélység és több is:
vad viharok fészke.
Láthatár, sok láthatár,
s több: maga a Messze,
s ami túl van rajt,
az Idő, sóba fagyottan
a parton.
S a csapdosó sziget,
csapdosó karibi hullámok
taraján,
a Más,
a reményteli távol,
Nyugaton, messze.
A tengert nézd,
csak a tengert,
öblét, hol elereszted,
hol immár elereszted
vízére hajódat,
hajónkat, a szélnek.
(Forrás: Ezredvég IX. évfolyam 3. szám - 1999. március)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése